A diplomácia világában fontos a látszat, az udvariaskodás, a finom fogalmazás. Ehhez képest Mark Toner, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kis híján elröhögte magát, amikor egy újságírótól megtudta, hogy Boris Johnson korábbi londoni polgármester, az EU-ból való kilépés, a Brexit legfőbb propagálója lesz az új brit külügyminiszter Theresa May kormányában.
Mark Toner tried to play it cool.. How did you react when Boris Johnson was made the new Foreign Secretary? #TheDrum pic.twitter.com/abR0wgbBtu
— ABC The Drum (@ABCthedrum) July 14, 2016
Ennél is sokkal meglepőbb volt Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter, hiszen abba azért végképp nem szokás beleszólni, hogy egy másik államban ki a külügyek felelőse. Ő viszont egyenesen hazugnak nevezte Boris Johnsont, aki sarokba van szorítva, a kinevezését pedig a népszavazás után kialakult brit belpolitikai válság eredményének tartja.
Johnson kinevezése széles körben váltott ki megrökönyödést, ami már csak azért is különösen érdekes, mert néhány évvel ezelőtt még a tory párt legnagyobb reménységének tartották. Úgy másfél évtizede tartja magát az a nézet, hogy az újságíróból lett politikus egyszer miniszterelnök lesz, de pont amikor lehetősége lett volna erre – az általa oly hevesen szorgalmazott Brexit után – nemet mondott arra, hogy átvegye a kormányzást.
Másnaposság az elitklubban
Bár Johnsonnak nagyon jól áll az emberközeli politikus szerepe – ezt szolgálja kócos haja, a hátizsákja, a viccei, a száján időnként kicsúszó káromkodások és a biciklizés – valójában ugyanannak a konzervatív elitnek a tagja, mint egykori barátja és harcostársa, David Cameron lemondott miniszterelnök, vagy pénzügyminisztere, George Osborne. Mindannyian Oxfordban végeztek, és tagjai voltak a gazdag aranyifjak exkluzív és hírhedt társaságának, a Bullingdon Clubnak.
Az évszázados múltra tekintő klub lényege, hogy a kellő anyagi háttérrel rendelkező tagok – már a kötelező ruházat is egy vagyonba került – fergeteges bulikat csapnak, amelyeknek egy pontján szétverik a kollégiumot vagy a partinak helyt adó vendéglátóhelyet, majd nagyvonalúan kifizetik a kárt. Maga Boris Johnson utólag úgy emlékezett, hogy semmi értelme nem volt ezeknek az eseményeknek, és utána mindig súlyos másnapossággal és szégyenérzettel ébredt. Az alkoholt persze azóta sem veti meg.
A konzervatív szupersztár
Az egyetemi évek után Johnson levált a régi cimborák társaságáról, nem kezdett azonnal politikai karrierbe, inkább újságíró lett, előbb a The Times, majd a The Daily Telegraph szerkesztőségében. 1993-ban akart először politikus lenni, utólag elég pikáns módon az európai parlamenti választásokon elindult volna. John Major akkor konzervatív miniszterelnök ezt nem nézte jó szemmel, de végül nem ezért maradt ki az EP-ből, hanem mert nem talált megfelelő választókerületet magának.
Ezek után a The Spectator című konzervatív hetilapnál lett publicista, és számos tévéműsorban szerepelt, ami országos ismertséget hozott neki. 1999-től átvette a lap vezetését, és tíz százalékkal növelte a példányszámot, mivel új szerzőket hozott be és hétköznapi témákkal kezdett foglalkozni. Kritikusai ugyanakkor felrótták neki, hogy a lap hangneme populista lett, ő maga pedig sokat hiányzik a szerkesztőségből és amúgy is pocsék politikai elemző, jóslatai általában nem válnak be.
2001-ben megint meggondolta magát, elindult a parlamenti választáson és mandátumot szerzett. A belépése a politikába a kritikusok szerint a konzervatív párt ideológiai gyengeségét jelezte, hiszen Johnson már akkor is inkább afféle híresség, egy vicces közszereplő, mint egy szorgalmas, sokat dolgozó kezdő politikus. A képviselőség mellett is írt, és nemcsak publicisztikákat, de novellákat is, sőt, 2006-ban egy könyvet is The Dream of Rome címmel, amelyben a Római Birodalmat és az EU-t hasonlította össze. Ebből aztán a BBC dokumentumfilm-sorozatot is forgatott.
A kócos haj mindenre jó
Bár Johnson konzervatív képviselő volt, kellő távolságot tartott a párttól, és így Camerontól is, inkább saját karrierjét építgette. A művelt, de laza fickó képét alakította ki magáról, amiben kulcsszerepet játszott a kócos figurája és a viccelődése.
Boris rájött, hogy ha kicsit megrázza a haját, és elmond egy viccet, akkor még egy gyilkosságot is megúszhat
– panaszkodott Ken Livingstone, London korábbi, munkáspárti polgármestere, akit Johnson 2008-ban legyőzött a választáson.
Az emberközeli politikus képét aztán azzal erősítette, hogy biciklivel járt dolgozni a városházára – közben egyszer állítólag megakadályozott egy utcai rablást. De kiépítette a közbringarendszert, sikeresen menedzselte a 2012-es olimpiát, és harcos híve volt a legális bevándorlásnak. Bizony, 2013-ban azt találta mondani, hogy ő az egyetlen brit politikus, aki fel mer állni és kimondani, hogy bevándorláspárti. Azóta viszont nagyot fordult a világ.
Bár Johnson mindig is euroszkeptikus volt, annak, hogy ilyen keményen beleállt a Brexit-kampányba, valószínűleg ahhoz van köze, hogy hajszolja a népszerűséget, és mindig úgy beszél, úgy viselkedik, hogy azzal elnyerje az emberek tetszését. A kozmopolita London polgármestereként nyilván támogatta a bevándorlást, de mandátuma lejárta után nagyobb babérokra tört, és ehhez EU-, illetve bevándorlásellenes szövegekkel kellett előállnia.
Túltolta a biciklit
Az is ott lehetett a fejében, hogy távol tartsa magát Camerontól: ha a miniszterelnök a bennmaradásért kampányol, akkor ő nyilván ellene. Sőt, minden jel arra utalt, hogy a miniszterelnök bukására játszott, és arra, hogy adott esetben a helyére ülhet. Csakhogy amikor nyertek a kilépéspártiak, és Cameron lemondott, ő mégsem szállt ringbe a kormányfői posztért. Ez lehet bölcs belátás (mégiscsak egy atomhatalom első embere lenne), de lehet, hogy taktikázás: arra vár, hogy May vigye el a kilépés utáni balhét.
Persze az új miniszterelnök sem ma jött le a falvédőről, nyilván pont azért tette meg – gyengített hatáskörökkel – külügyminiszternek Johnsont, hogy neki is szerepet kelljen vállalni a Brexit levezénylésében, és közben meggyengüljön, mint potenciális rivális. Mert Johnson biztos nem lesz minden idők legjobb külügyminisztere: a népszerűség hajhászása közben egyszerűen túl sok embert és országot sértett meg.
Emlékezetes, hogy mikor Barack Obama amerikai elnök arra biztatta a briteket, hogy maradjanak az EU-ban, Johnson azt találta mondani: Obamának kenyai felmenői miatt biztos britellenes érzései vannak. Arra pedig már tényleg nehéz mit mondani, hogy a német humorista ellen büntetőeljárást kezdeményező Recep Tayyip Erdoğan török elnökről egy olyan gúnyverset írt, amiben arra utalt félreérthetetlenül, hogy az államfő egy kecskével létesített nemi kapcsolatot.
