Belföld

Életveszélyes sérülést okozott egy kristálytól betépett fiatal Hevesen

Vádat emelt az ügyészség egy 18 éves fiatalemberrel szemben, aki bódult állapotban ásójával életveszélyesen megsebesített egy, a feleségét védelmező idősebb férfit a háza előtt. Garázdaság vétsége, életveszélyt okozó testi sértés bűntette
valamint kényszerintézkedés végrehajtása alóli kivonás céljából elkövetett fogolyszökés vétsége miatt állítják bíróság elé és börtönbüntetést indítványoztak vele szemben.

A vádirat szerint a fiú 2015. december 12-én azzal kezdte a napot Hevesen, hogy ezer forintért vett egy adag „kristályt” és fel is szippantotta azt. Későbbi vallomásában azt mondta, a szertől  “valami rosszindulat jött rá” és kővel kezdte dobálni a közmunkásokat az utcán. Emiatt szóváltás alakult ki közöttük, a fiatal pedig úgy döntött, bosszút áll az elhangzottak miatt, méghozzá az egyik munkás szülein. Miután hazaért, felkapott egy elgörbült ásót és azzal ment “ellenfele” házához, majd ütni kezdte a szerszámmal a drótkerítést.

A háziak megpróbálták csitítani, sikertelenül. Sőt, a vita odáig fajult, hogy a fiatal az ásóval – nagy erővel – megütötte a feleségét védeni próbáló a 67 éves férfit. A mellkasán találta el, az idős embernek két bordája is eltört, emiatt légmell alakult ki nála. Életveszélyes állapotban vitték az egri kórházba. Csak a gyors és szakszerű ellátásnak köszönheti az életét a Heves Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint.
A büntetett előéletű támadót a rendőrség őrizetbe vette, majd a bíróság – ügyészi indítványra – elrendelte az előzetes letartóztatását, melyet később házi őrizetre enyhítettek.  Ám a fiatal két ízben is levágta magáról a lábára rögzített elektronikus nyomkövető eszközt, és elszökött. Emiatt jelenleg ismét előzetes letartóztatásban van a megyei büntetés-végrehajtási intézetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik