Nagyvilág

Egy amerikai újságíró lesz a Szentszék új szóvivője

Federico Lombardi idős kora miatt távozik, utódja egy erősen konzervatív katolikus amerikai újságíró, Greg Burke lesz. Még ennél is nagyobb meglepetés, hogy helyettese egy spanyol újságírónő, Paloma García Ovejero lesz, az első nő ezen a poszton.

Greg Burke amerikai újságíró veszi át Federico Lombardi szentszéki szóvivő helyét augusztus elsejétől, helyettese pedig – első alkalommal a Vatikán történetében – egy nő lesz, a spanyol Paloma García Ovejero személyében – jelentette be hétfőn a Vatikán. Federico Lombardi tíz év szolgálat után távozik a vatikáni sajtóközpont éléről, ahova 2006-ban éppen július 11-én nevezték ki.

A váltásra mindenekelőtt Lombardi kora miatt kerül sor, mivel augusztusban tölti be 74. életévét. Lombardi július végén még elkíséri Ferenc pápát Krakkóba, az Ifjúsági Világtalálkozóra, majd jezsuita papként a rend római központjában folytatja szolgálatát.

Federico Lombardi, a Vatikáni Rádió és a Vatikáni Televíziós Központ (CTV) korábbi igazgatója, szentszéki szóvivőként végigkísérte XVI. Benedek pápaságának éveit, valamint Ferenc pápa első három évét. A Vatikán egyik legnehezebb korszakában vezette a szentszéki kommunikációt, vagyis a 2012-es Vatileaks-botrány idején, amikor XVI. Benedek pápa inasa szolgáltatott ki bizalmas dokumentumokat a sajtónak. Federico Lombardi tájékoztatta a Vatikánba a világ minden részéből érkezett újságírókat XVI. Benedek 2013 februárjában történt lemondásakor, és az ezt követő pápaválasztás időszakában is.

Lombardi utóda a vatikáni tudósítók körében jól ismert 56 éves amerikai újságíró, Greg Burke, aki húsz éve dolgozik a Szentszéknél. Először a Time magazin, majd a Fox televíziócsatorna vatikáni tudósítója volt, a 2012-es Vatileaks-botrány idején a szentszéki államtitkárság kommunikációs munkatársaként dolgozott, 2015 decemberétől Federico Lombardi első számú helyettese volt. Burke az Opus Dei nemzetközi katolikus szervezet tagja, Lombardi elődjéhez, a szintén világi Joaquin Navarro Valls korábbi szentszéki szóvivőhöz hasonlóan.

Greg Burke helyettese a 41 éves spanyol újságírónő, Paloma García Ovejero, a spanyol katolikus Radio Cope eddigi tudósítója, aki meglepetésnek nevezte felkérését. Greg Burke úgy nyilatkozott, hogy egy amerikai és egy spanyol újságíró kinevezésével a Vatikán kommunikációja még inkább nemzetközivé válik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik