Gazdaság

Nem lesz egyhamar kamatemelés Magyarországon (sem)

Nincs meglepetés az MNB kamatdöntő üléséről nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvben: hosszú távon fennmaradhat a 0,9 százalékos alapkamat.

Az 0,9 százalékos  alapkamat tartós fenntartása összhangban van a júniusi Inflációs Jelentés előrejelzésével, valamint, hogy az előző kamatdöntés óta nem történt olyan fejlemény, amely a jelenlegi kamatszint megváltoztatását indokolná – olvasható az MNB monetáris tanácsának június 21 ülésről nyilvánosságra hozott összefoglalóban.

A Monetáris Tanács a júniusi Inflációs jelentés előrejelzésének ismeretében úgy ítélte meg, hogy az év eleji átmeneti lassulást követően ismét élénkül a magyar gazdaság, azonban az infláció tartósan alacsony marad és csak 2018 első felében közelíti meg az árstabilitásnak megfelelő 3 százalékos értéket.

Néhány tanácstag kiemelte, hogy a nemzetközi folyamatok, mint például az alacsony nemzetközi inflációs és kamatkörnyezet, a Fed várható kamatpályája körüli, illetve az Egyesült Királyság EU tagságával kapcsolatos népszavazás okozta bizonytalanság óvatos monetáris politikai megközelítést indokolnak. A tanácstagok megítélése szerint, amennyiben szükséges, nem hagyományos eszközök alkalmazása mellett is dönthetnek a jövőben.

A  kamatcsökkentési ciklus májusi lezárását követően, az alapkamat tartását és a kamatfolyosó változatlanul hagyását minden jelenlévő tanácstag támogatta a júniusi ülésen. A Monetáris Tanács tagjai szerint a döntés összhangban van a jegybank korábbi magatartásával és kommunikációjával, valamint a piaci várakozásokkal, így erősíti a jegybank hitelességét és kiszámíthatóságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik