Foci

Gera szívesen lenne újra válogatott

gera zoltán (gera zoltán)
gera zoltán (gera zoltán)

A rutinos magyar középpályás egyeztetett Pintér Attilával és akár a kispadról beszállva is segítené a nemzeti csapatot.


Gera 77 válogatott meccsén 23 gólt lőtt
Fotó: MTI

Gera Zoltán szívesen játszana továbbra is a magyar labdarúgó-válogatottban – mondta a csapat szakvezetője a Sport TV Mai Helyzet című műsorában csütörtökön, azt követően, hogy telefonon egyeztetett a West Bromwich Albion 77-szeres válogatott légiósával.

“Nagy rutinnal rendelkezik, és lehet, hogy a válogatott hasznára tud lenni húsz-harminc percig vagy egy félidőig. Zoli azt mondta, ha én számítok rá, nem sértődik meg, hogy kezdő vagy csere lesz, vagy az adott mérkőzésen kispadra sem kerül, ő szívesen jön, szívesen segít” – mondta Pintér Attila.

A tréner hozzátette: nagy öröm számára, hogy a sérülését követő hosszú kihagyás után nemrég visszatért Gera Zoltán így gondolkozik.

Spanyol edző Gera csapatánál

A spanyol Pepe Melt nevezték ki a Gera Zoltánt is foglalkoztató, angol élvonalbeli West Bromwich Albion labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé. A birminghami klub csütörtöki bejelentése szerint az 50 éves szakember másfél évre kötelezte el magát.

Elődjét, Steve Clarke-ot december közepén menesztették a csapat gyenge szereplése miatt. Az azóta eltelt időszakban, öt meccs erejéig Keith Downing irányította az együttest. A West Brom jelenleg a 14. helyen áll a Premier League tabelláján, négy pontra a kiesőzónától.

Pepe Mel legutóbb hazájában dolgozott, a Real Betist irányította, a klubtól december elején menesztették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik