Foci

Pintér új dolgokat tanít a válogatottnak

pinter-attila(960x640)(2).jpg (pintér attila, )
pinter-attila(960x640)(2).jpg (pintér attila, )

Pozitívan értékelte a válogatottnál eddig zajló munkát Pintér Attila.

Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott nemrégiben kinevezett szövetségi kapitánya adott helyzetjelentést a nemzeti együttesről és az ott folytatott munkáról. A bajnok Győri ETO-tól érkező szakember főleg az itthon játszó focistákra építve tart keretedzéseket (hétfőn két tréning szerepelt a programban), de a februári, törökországi edzőtábor kapcsán már úgy számol, hogy négy-öt légiós is tud majd csatlakozni.

Ami az edzéseket illeti, Pintér látott biztató jeleket. Mint mondta, elsősorban a védekezésen és a labdakihozatalon dolgozott a csapat, de most már támadásvezetésbe is átment az együttes. A kapitány szerint újat is tudott mutatni a játékosoknak.


Pintér Attila tart bemutatót
Fotó: MLSZ

„Amikor érintettük a kettő-kettő, három-három, négy-négyet taktikai jelleggel, hogy egymás mellett, hogy kell abban a bizonyos dologban, a labdát megtámadva a három játékosnak, vagy a kettőnek, vagy az egynek a mélységi passzt tudjuk zárni. Ezeket ahogy építettük fel, ezt nagyon fegyelmezetten és nagyon jónak tartva ítélték meg, hogy ez egy olyan új dolog az életükben, ami idáig nem volt.”

Pintér azt is elmondta, hogy egyeztetett a Videoton portugál vezetőedzőjével, José Gomesszel és pozitívan értékelte a beszélgetést.

Még nem tudni, ki ellen debütál a szakember a válogatott kispadján, ugyanis még nincs letisztázva, ki lesz a csapat márciusi ellenfele egy edzőmérkőzés erejéig. Júniusban már két világbajnoki résztvevővel, vagy olyan együttesekkel, akikkel egy kalapban vagyunk.

Videó – Pintér Attila beszámolója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik