Közélet

Hihetetlen hajszában szerezte vissza táskáját

A futárt egy solymári parkolóban rabolták ki, filmbe illő üldözéssel állította meg a támadókat.

Egy solymári parkolóban állt le autójával egy futár, hogy átadjon egy csomagot a címzettnek – írja a Blikk. Csakhogy miközben a csomagtartóban pakolászott, egy férfi kikapta a pénzestáskát az ülésről. A futár azonnal bepattant az autóba és a tolvajok után száguldott, sikerült is eléjük farolni. Még az autójuk üvegét is betörte, úgy verte az ablakot, de a támadók továbbhajtottak. Még ezután is az ablakból lógva, a kormányba kapaszkodva próbálta megfékezni a menekülőket.

Végül a támadók egy dugóba szorultak be, egy másik autós segítségével sikerült őket elkapni. Ekkor már próbálták győzködni a futárt, hogy visszaadják a táskát, csak ne hívjon rendőrt, de közben az egyik férfi kiugrott az autóból és futva próbált menekülni. Másik két társát a rendőrök fogták el.

A bírósági tárgyaláson a két elfogott férfi azzal próbált védekezni, hogy nem ismerik a pénzzel elfutó harmadik férfit, stopposként vették fel. A rendőrök és a bíró azonban ezt nem hitték el, előzetes letartóztatásba helyezték őket lopás és közúti veszélyeztetés miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik