Belföld

A külföldön szolgáló magyar katonákra sem kötöttek biztosítást

Magyar Honvédség (honvédség)
Magyar Honvédség (honvédség)

Simicskó István honvédelmi miniszter kezdeményezné a katonák általános felelősség- és baleset-biztosításának bevezetését, amit még takarékossági okokból elődje szüntetett meg. Az origo.hu információ szerint ugyanis a Honvédség külföldi missziókban sem köt katonáira biztosítást, hanem maguk a katonák finanszírozzák ezt, saját pénzükből.

Szendrei Zoltán őrnagy ezt azután közölte, miután kiderült, az itthoni állományban lévő katonákra sem kötnek ilyen biztosítást évek óta. Ez azt jelenti, hogy a honvédelmi miniszter saját döntése, hogy baleset esetén milyen egyszeri juttatásra számíthatnak a sérültek.

Az általános biztosítást még Hende Csaba mondta fel négy évvel ezelőtt, arra hivatkozva, hogy nincs annyi káresemény, ami miatt megérné a drága havidíjat fizetni.

A hírek szerint erről tárgyalnak ma a Honvédelmi Minisztérium miniszteri értekezletén, illetve Simicskó jóvoltából a keddi kormányülésen is szó esik majd a témáról.

Hétfőn délután közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium, amiben leszögezték: a balesettel érintett katonákat és hozzátartozóikat nem éri hátrány a biztosítás megszüntetése miatt, mert a honvédség teljes kártérítési felelősséggel tartozik.

Eközben Hende Csaba volt honvédelmi miniszter, aki a biztosítások megszüntetéséről döntött, az atv.hu-nak azt mondta: hivatalba lépésekor szembesült azzal, hogy a tényleges szolgáltatáshoz képest több száz milliós többletkifizetést teljesítettek a honvédelmi tárca költségvetéséből különböző biztosítási konstrukciókra. Többek közt ennek kapcsán kezdeményezte azt is, hogy a honvédségi tulajdonú gépjárművek a jövőben mentesüljenek a kötelező felelősségbiztosítás alól. Így a Honvédelmi Minisztérium közvetlenül áll helyt a honvédségi gépjárművek által harmadik személynek okozott károkért.

Hende szerint egyedül ez az intézkedés több mint százmillió forintos megtakarítást jelent évente. Úgy vélte, a katonák baleset- és életbiztosítása is a biztosítótársaságok számára volt aránytalanul előnyös.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik