Foci

Nem bírja a vizet a Pancho Aréna

A Pancho Aréna eddig egy valamit bizonyított: nagyon el tud ázni.

A felcsúti stadiont 2014. április 21-én adták át a Puskás Suzuki Kupa döntőjével, majd május 16-án jött az első meglepetés: elhalasztották a Debrecen elleni összecsapást az eső miatt, mivel a pálya teljesen felázott.

A helyzet kedden sem volt sokkal jobb, Portugália ellen, az U19-es Eb csoportkörében a csapatok lassan már vízilabdát játszottak. Az egyik gólt úgy kaptuk, hogy Tamás Krisztián szerelni próbált, majd jó tíz métert csúszott a füvön, ez pedig kapóra jött a luzitánoknak.

 Májusban így nézett ki a játéktér
Fotó: MTI 

Az U19-es válogatott Facebook-oldalán ennek ellenére a kezdő sípszó előtt ez jelent meg: “Az egész napos esőzés ellenére a Pancho Aréna talaja tökéletes állapotban van. Magyarország-Portugália, kezdés: 20.30.”

Zárójelben megjegyezzük, hogy a siralmas teljesítmény miatt a kommentelők széttrollkodták az oldalt.

Az Origo cikkéből kiderül, hogy a sajtó képviselői sem voltak biztonságban a stadionban, bármennyire állították, minden rendben van

“Az ég felé emelkedő fedett rész nagyon látványos ugyan, ám ezek szerint a 2-es UEFA-besorolásban nem szerepel az a kitétel, hogy ha esik az eső, akkor az újságírók száraz körülmények között dolgozhassanak, a víz ugyanis telibe találta a laptopokat, ezért többen is úgy döntöttek, a helyszín helyett inkább bentről, a monitorról követik az eseményeket, és írják meg cikküket.”

Tamás komikus jelenet 0:07-től látható:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik