Belföld

Szex az erőszak után: az erotikus filmek segíthetnek az áldozatoknak

A nemi erőszak áldozatai napjainkban – bár hazánkban kevésbé vagy egyáltalán nem, külföldön viszont – egyre inkább ki mernek állni a nyilvánosság elé. Jessica Knoll amerikai újságírónő, a Szerencse lánya című könyv szerzője kamaszként lett csoportos nemi erőszak áldozata, míg a főiskolán szexuális erőszakot elszenvedő amerikai színésznő, Lena Dunham Not That Kind of girl című memoárjában írta meg a vele történteket. Néhány héttel ezelőtt pedig megjelent egy levél a BuzzFeeden, melyben a Brock Turner, stanfordi diák által megtámadott fiatal lány írja ki magából a haragját egyetlen mondatban. De nemrég kamerák elé állt az a 16 éves lány is, akit 33-an erőszakoltak meg Brazíliában.

Itthon kevesebb példa van hasonlóra, de az elmúlt időszakban mégis csak volt egy, ami hatalmas port kavart. Takáts Zsuzsanna májusban döntött úgy, hogy kiáll a világ elé, és elmondja, mit tett vele Kiss László és két társa 55 évvel ezelőtt. Csütörtökön pedig az egykori úszóedzőt vádolva kért nyilvánosságot egy újabb nő, azt állítva, hogy Kiss őt is zaklatta.

Nagy előrelépésnek számít már az is, hogy tudunk róluk, halljuk a hangjukat, és ez egyszer talán felülírhatja az áldozathibáztató magatartást.

Viszont bőven vannak még homályos foltok a történetben. Tőlünk nyugatra például egyre többen keresik a választ arra, hogy a nemi erőszakon átesett nők hogyan tudnak idővel visszatalálni a normális, egészséges, örömszerző szexuális élethez.

Léteznek olyan kezdeményezések, ahol foglalkoznak a nemi erőszakot elszenvedett áldozatok utóéletével. Németországban például 2014-ben indult a Special Quota Project, melynek lényege, hogy az ISIS harcosai által szexuális rabszolgaként fogva tartott nőket és gyerekeket kimenekítsék, és lehetőséget biztosítanak nekik az újrakezdésre.

Fotó: Thinkstock
Fotó: Thinkstock

A projekt keretében ezer főt költöztettek Németország 22 falujába és városába, ahol pszichológusok és szociális munkások foglalkoznak velük. A program rendkívül sikeres. 

Szintén ebben az évben alapította meg Pavan Amara, egy londoni ápolónő a My Body Back elnevezésű szervezetet, ahol egészségügyi ellátást nyújtanak a nemi erőszak áldozatainak. A méhnyakrák és STD-szűrések mellett mentális segítségnyújtást is kapnak a programban résztvevők. A szervezet negyedévente összejöveteleket szervez nekik.

Azon dolgoznak, hogy az áldozatok az erőszakot követően újra megszeressék a testüket. A foglalkozások célja, hogy új utakat találjanak az orgazmushoz, kísérleteznek a fantáziájukkal, és tudatosan előidézzék a nemi erőszak miatt olykor rájuk törő flashbackeket. 

Az összejöveteleken kiderült, hogy a résztvevők bizonyos százaléka maszturbálással szeretne visszatalálni a szexhez és az intimitáshoz, amihez viszont nagyon szívesen igénybe venne felnőtt tartalmakat. Csakhogy ez nem olyan egyszerű.

A nők igenis szeretnének vizuális ingereket átélni, de egyszerűen képtelenek pornófilmeket nézni, mert a legtöbb videó erőszakos, és így mindig eszükbe jut, ami velük történt

– meséli a Ella Eora, a szervezet által létrehozott különleges és egyben úttörő forrásgyűjtemény, a The Clit List menedzsere.

Ezen a felületen az áldozatok olyan szexualitással kapcsolatos tanácsokat, oktatóanyagokat és erotikus filmeket találnak, amik nem tépik fel a fájdalmas sebeket. 

Hevesi Krisztina szexuálpszichológus szerint a My Body Back fent említett kezdeményezése hasznos lehet az erőszak elszenvedői számára – kiváltképp, hogy saját maguk dönthetik el, élnek-e vele. Magyarországon is nagy szükség lenne rá, hiszen hazai szervezet nem foglalkozik ilyen típusú mentálhigiénés segítségnyújtással.

A traumatizált személy fél a szexualitástól, mivel azokat a dermesztő élményeket hívja elő belőle, amiket átélt. Ez a szorongás megfosztja a szexuális együttlét örömétől, s gyakran a párkapcsolatnak is gátjává válik. Rendszerint évtizedekkel a trauma után válik eléggé erőssé az áldozat ahhoz, hogy szexuálpszichológiai segítséget kérjen. Ekkor tudja kimondani azt, hogy az átélt erőszak elvette tőle a testiség és a szerelmi beteljesülés lehetőségét

– nyilatkozta a szexuálpszichológus.

Azonban nem mindenki fordul szakemberhez, emellett gyakran az áldozat traumáját a társadalom nem ismeri el szexuális erőszakként – de ettől még súlyos sebeket okoz a pszichén.

Volt egy páciensem, akit a nagypapája gyerekkorában részegen ölelgetett és csókolgatott, borostás, alkoholmámorosos, felhevült arccal a nyakába lihegett. A kislány a testén érezte az erős merevedést. Sikerült kiszabadulnia a szorításból, így más szerencsére nem történt, de ez olyan erős undort és sokkot okozott neki, hogy 35 éves koráig kerülte a férfiakat, nem is volt párkapcsolata. Mára jól van, de ha a férje hozzáér a nyakához, teljesen lemerevedik még most is

– osztotta meg velünk tapasztalatait Hevesi Krisztina.

Egy erőszaktól és agressziótól mentes erotikus film szépen lassan fel tudja oldani a lelki gátakat, és megmutathatja a bántalmazás elszenvedőinek, hogy a szexben pozitív érzelmek is vannak, és nem csak a kihasználó, durva erőszak, amire ők emlékeznek. Ezzel együtt hozzászoktathatja az áldozatot a nemi szervek látványához, illetve lépésről lépésre, fokozatosan a félelmet kiváltó szexualitáshoz is.
A szexuálpszichológus hozzáteszi, a szexualitással szembeni erős gátlások esetén ő maga is szokott ízléses, érzelmeket és gyengédséget is bemutató erotikus felnőtt filmeket ajánlani pácienseinek, a módszer pedig remekül tud illeszkedni a terápiába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik