Élet-Stílus

Így néz ki egy női orgazmus hangokból megfestve

Akik szeretnének női orgazmusokat hallgatni, de nem tetszik nekik a hagyományos pornóoldalak kínálata, azok most dörzsölhetik a tenyerüket. Ráadásul még csak nem is idegesítő lónyerítéseket fognak hallani, hanem igazi, mélyről jövő, őszinte hangokat.

Legalábbis az utóbbi típusból vonultat fel rengeteg példát a Library of Orgasms nevű oldal, amit egy szexjátékokat gyártó, nők által alapított spanyol cég, a Bijoux Indiscrets hozott létre. Az oldalra bárki névtelenül feltöltheti saját orgazmusának hangjait, vagy éppen keresgélhet címkék és időtartam alapján a már feltöltött hangok között.

rajzoltorgazmus

Ráadásul az oldal egy orgazmus lejátszása során még pszichedelikus képeket is fest a különböző nyögések, sóhajok és egyebek milyensége és gyakorisága alapján, a végtermék pedig meg is osztható mondjuk a Facebookon.

De az oldal nemcsak unatkozásból született. A spanyol cég egy kampányt is tett mögé, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy a pornófogyasztás mennyire el tudja csúsztatni az emberek elvárásait a szexet illetően.

A kampány szerint a spanyol emberek 70 százaléka elhiszi, hogy a pornófilmekben hallható hangorkánok a normálisak. És valószínűleg mindenki hallott már olyan történeteket is, amikben a résztvevők a filmekben látott kifordított pózokat próbálták összetornászkodni.

Az oldal ezeket az ilyen elcsúszott elvárásokat próbálja egy picit helyrerázni az igazi orgazmushangok bemutatásával, és rengeteg egyéb rossz szokásra is felhívja a figyelmet itt. Aki pedig akar egyet nevetni, az megnézheti ezt a kampányhoz tartozó videót, amiben ártatlan embereknek azt kell végighallgatniuk, ahogy mások „orgazmusokat” szinkronizálnak.

 

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik