Forma-1

Räikkönen szappanopera: most azt állítják, maradni fog

Kimi Raikkönen (kimi räikkonen, )
Kimi Raikkönen (kimi räikkonen, )

A csapatfőnök Eric Boullier szerint Kimi Räikkönen jövőre is marad a Lotusnál, mert imádja a csapatot.

Hetek óta megy a kötélhúzás Kimi Räikkönennel: egyszer úgy néz ki, a finn marad a Lotusnál, aztán a Ferrariba, majd a Red Bullba ültetik be. Eric Boullier csapatfőnök korábban azt mondta, a Lotus csak akkor tartja meg Räikkönent, ha nem kér túl magas fizetést, ellenkező esetben csak púp lenne a csapat hátán.

Boullier most ismét optimistább énjét vette elő, szerinte a Lotus meg tudja tartani vezéregyéniségét. “Biztos vagyok ebben” – jelentette ki. “Imádja a csapatot, szeret itt lenni, és szereti azt a környezetet, amelyet teremtettünk neki. Kimi kivételes versenyző, a versenytempója lenyűgöző, és bármilyen rajtpozícióból képes előrébb verekedni magát. Ezt részben önmagának köszönheti, de azért az autónak is van benne szerepe.”

Boullier egy dologhoz ragaszkodik, mégpedig ahhoz, hogy Räikkönen soha, semmilyen körülmények között nem hódolhat szenvedélyének, a ralizásnak. Ez nem csoda, hiszen a csapat éppen egy ralibaleset miatt veszítette el 2011-ben a szintén kivételes képességű Robert Kubicát, aki azóta sem képes F1-es autót vezetni (ám a raliban egyre jobb, a múlt hétvégén a WRC2 kategóriában megnyerte a Német-railt).

“A raliról szó sem lehet” – jelentette ki határozottan Boullier. “Még akkor sem, ha Kimi véletlenül egy időben vehetne részt a Francia- és Német-ralin.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik