Belföld

Még fotót is küldött Rogán hivatala, hogy igazolják, mennyire halaszthatatlan dolga volt

Azt ígérték, hétfőn jelenik meg az az interjú, ami miatt a miniszter nem tudott részt venni a Portik Tamással való szembesítésen.

Pénteken szembesítették volna Rogán Antalt Portik Tamással a bíróságon, de a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszternek halaszthatatlan hivatalos dolga akadt. Így nem tudott elmenni a tárgyalásra, ahol a gyilkosságért elítélt Portik olyanokat mondott, hogy tízmillió forintnyi eurót vitt az akkoriban a Belváros polgármestereként tevékenykedő Rogánnak. Mindezt természetesen közleményben sietett cáfolni a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Mint azt a hivatal közölte, Rogán nem azért nem tudott elmenni a tárgyalásra, mert Franciaországban biztatná a magyar válogatottat, hanem azért, mert háttérbeszélgetést folytatott német újságírókkal Münchenben, és interjút adott az egyik legnagyobb német napilapnak, a Bildnek. A Magyar Nemzet szombaton arról írt, hogy a Bild müncheni szerkesztőségében nem tudnak arról, hogy Rogán interjút adna, és arról sem, hogy háttérbeszélgetésen vesz részt.

A 444 megpróbált tiszta vizet önteni a pohárba, megkeresésükre a Miniszterelnöki Kabinetiroda azt közölte: a tervek szerint hétfőn jelenik meg a Rogán-interjú a Bildben. Azt is írták, hogy Rogán arra is szakított időt, hogy Nürnbergben találkozzon Marcus Söder bajor pénzügyi és területfejlesztési miniszterrel. Bár a Rogánnal való megbeszélés nem szerepelt Söder pénteki programjai között, a kabinetiroda még arra is ügyelt, hogy bizonyító erejű fényképet küldjenek a találkozóról (lásd fenn).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik