Az állami turizmusfejlesztési hozzájárulásból 4 milliárd forintot tervez beszedni a kormány, mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium a Portfóliónak. Ez egy új adónem, ami nem tesz különbséget a szektor szereplői között, hanem egységesen 4 százalékos árbevétel-alapú adóteherrel számol.
A kormány szereti és nem ereszti a különadókat, ugyanis a vállalkozások nem tudják kikerülni, biztos a bevétel, de vissza is üthet, ha mindig ehhez nyúlnak Orbánék, ha profitot látnak.
A szaklap összesítése szerint a kormány 2016-ban és 2017-ben 140, illetve 130 miliárddal kevesebbet tervez beszedni különadókból, a GDP-hez viszonyítva a különadók összege a 2,5 százalékos arányról 2 százalékra csökken.
Különadók nélkül bukna az idei, kétszázalékos költségvetési hiánycél, ráadásul az elmúlt években képtelenség lett volna a háromszázalékos hiánycél alá kerülni, amit az unió elvárt, a a túlzottdeficit-eljárás megszűntetéséért cserébe.