Tech

Visszatér a lövöldözős játékok királya

A videojáték-ipar eposzi szereplőjének feltámadása van készülőben, de messze nem aggodalmaktól mentesen.

Akik még tudják, hogy mire való egy kazetta és egy ceruza, azok valószínűleg kiválóan emlékeznek arra az ikonikus játékra, amit 20 évvel ezelőtt az id Software zúdított a nyakunkba, és futótűzként terjedt a fogékony közönség sorai közt. Számtalan éjszaka ment rá a többjátékos mód ádáz csatáira, ám bármennyire is sikeres volt az első és a második rész, mára a név kicsit kikopott a köztudatból, bár a nosztalgia továbbra is életben tartja. Ezt a játékot úgy hívják: Quake.

Jelenleg is zajlik az idei E3 konferencia Los Angelesben, ami a videojáték iparában legalább akkora esemény, mint mondjuk az autózásban a Genfi Autószalon. Ilyenkor tudhatjuk meg, hogy a közeli-és a kicsit távolabbi jövő miket tartogat számunkra, illetve azt is láthatjuk, hogy merre indul a technológia, mely a monitorunkra, tévénkre, PC-nkre, konzolunkra költözteti azt, amit a fejlesztők megálmodtak. És ezen a rendezvényen jelentette be a Bethesda, hogy érkezik a Quake Champions, mely aréna-alapú multiplayer lövölde lesz, tehát elvileg a legendás előd hagyományait viszi tovább.

Apró bökkenő a dologban, hogy míg anno a Quake arról szólt, hogy ugyanazokkal a fegyverekkel tudott mindenki érvényesülni a pályán, most hősök, és eltérő képességek, valamint arzenál áll rendelkezésre, ami elsőre úgy hangzik, mintha a fejlesztő cég megpróbálna felpattanni a Blizzard-féle Overwatch sebesen száguldó sikervonatára. Ez pedig azért gáz, mert a legendát kedvelő játékosok nem biztos, hogy így azt találják majd a végtermékben, amit a név sejtet, és nincs rosszabb, mint a csalódott játékosok tömege. Vagy legalábbis kevés rosszabb van.

A Quake Champions elvileg csak PC-re jelenik meg, ami csodás látványt, és korlátlan fps-t jelent, de kérdés, hogy a közönség mennyire tud megbarátkozni azzal, hogy Quake vs hősök. Az id Software, ami már a másik két legendát, tehát a Wolfensteint és a Doomot is újraélesztette, a Quake iterációból szeretne esport címet varázsolni, de részleteket csak az augusztusi QuakeConon tudhatunk majd meg. Addig pedig talán ne ítéljünk elsőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik