Kultúra

Mel Gibson folytatni akarja A passiót

A projekt még gyerekcipőben jár, azonban az már megvan, hogy ki írja a sequel forgatókönyvét.

Tizenkét évvel A passió bemutatása után most váratlanul kiderült, hogy a rendezés irányába az utóbbi időben ismét kacsintgató és jelenleg is egy háborús filmet dirigáló Mel Gibson folytatni kívánja a produkciót, méghozzá oly módon, hogy a második részben már Jézus Krisztus feltámadásának történetét mesélné el – jelenti a The Hollywood Reporter.

A világhálót felkavaró és az utóbbi időben felröppent legnevetségesebb mozis hír nem mástól, mint attól az egyebek mellett A rettenthetetlen, a Pearl Harbor – Égi háború és a Katonák voltunk szkriptjét is író, 1996-ban Oscarra jelölt Randall Wallace-tól származik, aki elmondása szerint már meg is kezdte “A passió 2” forgatókönyvének kidolgozását.

Miután egyelőre egyetlen hollywoodi stúdió sem érdeklődik a projekt iránt, így jelen állás szerint még az sem biztos, hogy Gibsonéknak sikerül majd beindítani a produkciót, ám addig is a színész-rendező rajongói örülhetnek, ugyanis a jelenleg már az utómunkálatokat taposó Hacksaw Ridge című háborús filmje várhatóan még az idén megérkezik majd a mozikba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik