Nagyvilág

Megölte anyját, majd tévézni kezdett a kamaszfiú

Egy konyhakéssel leszúrta, majd egy kötéllel megfojtotta édesanyját egy 17 éves fiú a pennsylvaniai Palmyra városában, majd a gyilkosság után leült tévét nézni – jelentette a helyi sajtó. Jacob Taliaferro ellen szándékos emberölés vádjával indítottak eljárást. A fiatalnak nagykorúként kell felelnie tettéért – közölte a helyi ügyészség.

A Lebanon Daily News beszámolója szerint Taliaferro hétfőn, hajnali öt óra előtt párt perccel hívta fel a 911-es segélyhívót, közölve, hogy egy konyhakéssel megölte az anyját. Majd hozzátette: anyja “már egy ideje” halott, és szeretné feladni magát a rendőrségnek. Amikor a rendőrök kiértek, ellenállás nélkül sikerült letartóztatniuk a fiút.

Lorrie Ann Demko holttestét a hálószobában találták meg a rendőrök. A nő mellkasán több szúrt sebhelyet találtak, körülötte pedig minden csupa vér volt. Taliaferro a rendőröknek elmondta: egy konyhakéssel szúrta le édesanyját, majd egy kötéllel megfojtotta. Miután ellenőrizte pulzusát, és látta, hogy meghalt, a fiatal leült tévét nézni, majd egy idő után lezuhanyzott, és kihívta a rendőröket.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a fiú miért ölte meg anyját, aki egyedül nevelte őt, valamint két idősebb testvérét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik