Élő Közélet

Kormányinfó: Lázár nem tagadja meg Spéder Zoltán barátságát

Egészség legyen, az a fő! Meg az, hogy megtudják a választók véleményét a menekültkvótáról. Döntöttek a szuperkórházakról, kiderült, mi jön a Klik után. Soros már nem foglalkoztatja a kormányt.

Lázárék állítólag azt se tudják, mi az az Eötvös Károly Intézet

Az Eötvös Károly Intézetnél talált poloskával kapcsolatban Lázár János azt mondta: egy gagyi, 20 ezer forintos készülékről van szó, az állam biztosan nem hallgatta le őket. Szerinte azt se tudták az illetékesek, hogy mi az az Eötvös Intézet.

Ez mondjuk nagyon furcsa megjegyzés Lázártól, mert pont az intézet által kezdeményezett eljárás eredménye, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága eltiltotta a magyar államot attól a gyakorlattól, amely alapján a TEK bírói engedély nélkül, pusztán miniszteri megbízás alapján is bárki lakását átkutathatja, lehallgathatja, elolvashatja a leveleit, és még értesíteni sem kell erről. Ez ráadásul minden nemzetbiztonsági megfigyelésre vonatkozik.

Alkalmazási gyengeség

A gyöngyösi és recski gyermekhalál kapcsán a kormány megállapította, hogy nincs törvénybeli hiányosság, alkalmazni kell a meglévő jogszabályokat. A gyöngyösi eset kapcsán három felelőst állapítottak meg, ellenük büntetőfeljelentést tesznek. Alkalmazási gyengeség van – vélte Lázár. Óvatosan támadná a gyámügyeseket, nagyon nehéz meghozni azt a felelős döntést, hogy elvegyék a gyermekeket a családjuktól – magyarázta a miniszter. A gyámügyeseknek legalább 50 százalékkal többet kellene keresniük, mint most.

Magyarázniuk kellene a bíróknak

Lázár rendkívül hiányolja, hogy az eljáró bíró, vagy a bíróság mondja el széles körben a társadalomnak, milyen szempontok alapján döntött. Így az a látszat alakul ki, hogy a bírók elszakadtak a valóságtól, amit egyébként nem gondol a miniszter. Sokan viszont azt gondolják, nem igazságszolgáltatás van, hanem jogszolgáltatás. A vörösiszap-katasztrófát említi, amelynek ügyében továbbra sincs felelős.

Hálapénz

Brüsszel szerint a korrupció nem abban nyilvánul meg, hogyan van kiírva a közbeszerzés, hanem hogy hányan pályáznak – mondta Lázár. Szerinte elkönyvelik, hogy ahol csak egy pályázó van, ott korrupció van, most viszont úgy írtak ki 420 milliárd forintot, hogy több mint hét résztvevő van. Versenyt generál az új közbeszerzési törvény – vélte. Ez azonban nem fogja megoldani azt a problémát, hogy az ellenzéki képviselők csak a korrupcióról fognak beszélni a parlamentben.

Szerinte azért kerültünk egy korrupciós felmérés élére, mert az egészségügyben adott hálapénzt is beleszámították, de nem biztos abban, hogy ezt Magyarországon korrupciónak tekintik-e.

Felcsúti játékszabályok

Rengeteg vizsgálat zajlik a felcsúti kisvasút kapcsán, minden, ami a miniszterelnökkel kapcsolatos, előbb-utóbb feljelentésbe torkoll – mondta Lázár. A név nélküli feljelentéseket kukába dobják, a névvel ellátottakat kivizsgálják. Megvizsgálják, hogy a pályázó mit vállalt, és ha ennek megfelelt, akkor békén hagyják. Attól, hogy valami Felcsúton van, ugyanaz vonatkozik rá, mintha az ország bármely pontján, mondjuk Hódmezővásárhelyen lenne – mondta.

Zsolnay

A Zsolnay-gyárral kapcsolatban az a kormány célja, hogy lehetőséget teremtsen az állami beruházásokban való részvételre. De ebben a gyár mögött – az önkormányzaton kívül – álló tulajdonosi körre nem számítanak. Támogatják Pécs városának törekvéseit, ennek érdekében teszik meg lépéseiket.

Tőke

Az uniós pályázatok 60 százaléka megjelent mostanáig. A településfejlesztési pályázatokat felfüggesztették a 20-30-szoros túljelentkezés miatt. Matolcsy Györgyöt dicsérte Lázár a növekedési hitelprogram miatt, de ez kifutott, ezt kell pótolni. Nemzeti tőkeprogramot is indítanak, mert a legnagyobb probléma nem a hitel hiánya, hanem az alultőkésítettség.

Leállíttatták a bontást

A miniszterelnökkel közösen döntöttek úgy, hogy leállíttatják a Radetzky-laktanya bontását – mondta Lázár. Azt mondta, régi épületeket nem lehet lebontani Budapesten. A vállalkozó még a 2010-es kormányváltás előtt kapott engedélyt. Most vissza kell állítania a régi állapotokat, és a falak között csinálhat az épülettel, amit a törvény enged.

Jobb így, hogy marad a könyvtár

Lázár János szerint sokkal jobb megoldás, hogy a helyén marad az Országos Széchenyi Könyvtár, mintha a Rádió helyére ment volna, mert gyorsabban megvalósítható. Azonban szép dolog lett volna, hogy ha visszakerülhetett volna a Nemzeti Múzeum közelébe, mert a két intézményt annak idején együtt alapították.

Közérdekű adatigénylést javasol

A Népszava újságírója emlékeztetett: Lázár János korábban az állami reklámköltésekkel kapcsolatban az ügynökségekhez irányította az érdeklődőket, azok viszont nem válaszoltak a sajtó megkeresésére. A miniszter erre azt válaszolta: ez „skandallum”, és a közérdekű adatigénylést javasolta. Megjegyezte, vannak újságírók, akiknek ebben nagy gyakorlatuk van.

Novákot nem sajnálja annyira, mint Schiffert

Lázár a múlt héten arról beszélt, hogy sajnálja Schiffer András távozását a Parlamentből. Az Origo újságírója megkérdezte, hogyan vélekedik Novák Elődről, amit nagy nevetés fogadott a sajtótájékoztatón. Lázár azt mondta, Novák Előd munkássága a háborús árkok mélyítéséről szólt, de az ő mandátumát is tiszteletben tartotta, még ha nem is értett vele egyet. Nem iszonnyal gondol rá, de nem is kommentálja, ami a Jobbikban zajlik.

Tanártüntetés

A szombati tanárdemonstrációval kapcsolatban azt mondta Lázár, hogy mindenkivel készen állnak tárgyalni. A meghozott kormányzati döntések során is figyelembe vették a megfogalmazott javaslatokat. Nyilván vannak olyan politikai csoportok, amelyek fontosnak tartják, hogy legyen tüntetés – vélte Lázár.

Magyar útra magyar buszt

A kormány minden önkormányzattól és állami szervtől azt kéri, hogy adjanak esélyt a magyar buszgyártással, természetesen verseny és piaci körülmények között – mondta Lázár. Mérlegelik, hogy átvállalják a különbözetet a fővárosi buszbeszerzés kapcsán – a közgyűlés ugyanis szerdán arról döntött, hogy a 3-as metró pótlását szolgáltatás igénybevételével oldják meg, ha ezt támogatja a kormány, ha pedig nem, akkor lengyel buszokat vesznek. Jó az esély arra, hogy a fővárosban is a magyar buszok kerülhetnek helyzetbe – mondta a miniszter.

Minden szemetet elvisznek

Egy új rendszerre való átállás során sem engedheti meg a kormány, hogy akár egy köbméter szemét is elszállítatlanul maradjon – jelentette ki Lázár. De érzékelik a problémát, beszélnek is róla a kormányülésen.

Wáberer nem magának lobbizott

A kamionok lízingjére vonatkozó illetékmentességre vonatkozóan elmondta: Wáberer György egy ágazat érdekeit, és nem a saját cégét képviselte kormánybiztosként. Szerinte erre Wáberernek nincs is szüksége, mert sikeres, európai szinten jelentős vállalatot birtokol.

Lázár folyton a saját gyengüléséről olvas

Lázár nem olyan embernek ismeri Orbán Viktort, aki üzengetne. Ezt arra a felvetésre válaszolta, hogy nem gondolja-e, hogy Spéder támadásával neki üzennek, mivel a miniszter szoros kapcsolatban van a támadás alatt álló bankárral. Reméli, hogy a foci-Eb orvosolni fogja a „hírhiányt”. Egyébként azóta, hogy frakcióvezető lett, egyfolytában a saját gyengüléséről olvas a sajtóban.

Nem elég jó kádernek lenni

A tankerületi központokkal kapcsolatos személyi kérdéseket január 1-ig rendezik. Nem lehetnek rossz kompromisszumok, nem elég jó kádernek lenni, szakmailag erős emberek kellenek – mondta Lázár.

Lázár kitart Spéder mellett, de az államnak jól kell járnia

Spéder Zoltán háttérbe szorításával kapcsolatban Lázár János azt mondta: emberi ügyekről csak komolyan lehet nyilatkozni, ezért elfogultságot jelent arra való tekintettel, hogy Spéder barátja volt jóban és rosszban, és az is marad. Nem szokta cserben hagyni a barátait, nincs is sok belőlük, ezért nyilván tudja őket tartani – mondta a miniszter.

Azok a büntetőfeljelentések, amelyeket különböző szervezetek tettek, kiállják a törvényesség próbáját, állnak bármilyen vizsgálat elé, a takarékszövetkezetek átalakítása pedig nagy siker – jelentette ki Lázár, aki szerint Spéder minden támadást ki fog védeni. Nem lehet nem észrevenni, hogy támadják, de aki sikeres ember, ennek hozzá kell szoknia – mondta. Egy barátnak ilyenkor az a kötelessége, hogy kitart. Arra nem akart válaszolni, hogy ez azt jelenti-e, hogy Spéder nem tudja megtartani a pozícióit. A barátság nem jelent felmentést az alól, hogy az államnak jól kell járnia – ezt is mondta.

Ráfekszenek a növekedésre

Pénteken döntést hoz a kormány a nemzeti buszgyártási stratégiáról, megtárgyalják a kereskedelempolitika, kiskereskedelem kérdéseit, hogyan tudnák a szektorban növelni a magyar cégek részvételét. Nagy útépítési programokat is el kell kezdeni idén, 2018-2020-ra költségvetési kötelezettséget is kell vállalni ezekre.

Marad a könyvtár a Várban

Az Országos Széchenyi Könyvtár főépületét meghagyják a Várpalotában, és építenek a városon kívül egy új raktárbázist. De lesz felújítás is a Várpalotában, modern, XXI. századi könyvtárat alakítanak ki. A Nemzeti Múzeum mögötti, üresen álló palotákat a múzeum rendelkezésére bocsátják, ha van fejlesztési elképzelés erre vonatkozóan.

Olvasói sztorik