Belföld

Jogerős Magyarország strasbourgi elmarasztalása

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a fellebbezést abban az ügyben, amelyben a törvényszék januárban, első fokon elmarasztalta Magyarországot a magyar terrorelhárító szervek (TEK) számára bírói engedély nélküli titkos megfigyelést biztosító törvény miatt, írja az MTI. Ezzel az elmarasztaló ítélet jogerőre emelkedett.

A strasbourgi törvényszék januárban első fokon már helyt adott az Eötvös Károly Intézet két munkatársa panaszának, és négyezer euró (nagyjából 1 millió 240 ezer forint) nem vagyoni kártérítést ítélt meg az ügyben, amely ellen a magyar állam fellebbezést nyújtott be.

Vissy Beatrix és Szabó Máté Dániel azért fordultak a bírósághoz, mert kifogásolták, hogy a TEK bírói engedély nélkül is végezhet titkos megfigyeléseket.

A felperesek szerint a TEK bírói kontroll nélkül, miniszteri engedély alapján jogosult titokban megfigyelést végezni, ami az Alaptörvény VI. cikkében biztosított, a magán- és családi élet, az otthon és a kapcsolattartás tiszteletben tartása, valamint a személyes adatok védelméhez való jog sérelmét okozza.

Az ügyben Vissy és Szabó korábban már az Alkotmánybírósághoz fordultak, a testület viszont 2013-ban elutasította beadványukat. Az Európa Tanácshoz akkor lehet fordulni, ha már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vettek, és nem járt eredménnyel.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik