Belföld

Öten vetették rá magukat a magatehetetlen lányra egy nyíregyházi lakásban – jómódú fiúk a támadók

Egyik támadója le is vizelte azt a lányt, akire öten vetették rá magukat még 2013 nyarán egy nyíregyházi lakásban – írja a Blikk. A lap szerint az elkövetők mindegyike jó nevű iskolába járt, és jómódú családból származik.

Ahogy arról kedden beszámoltunk, a bíróság  első nyilvános ülését tartotta az ügyben. Szexuális erőszak és gyermekpornográfia büntette miatt álltak ismét bíróság elé a fiatalok. Első fokon idén januárban döntött a Nyíregyházi Törvényszék és letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a kamaszokat. Az első-, a másod- és az ötödrendű vádlottat akkor – akik a bűncselekmények elkövetésekor már betöltötték a 16. életévüket – halmazati büntetésül négy év, míg az ennél fiatalabb harmad- és negyedrendű vádlott – szintén halmazati büntetésül – három év fiatalkorúak börtönbüntetésére ítélték.

Ám az ügy a fellebbezések miatt a Debreceni Ítélőtáblára került. Volt olyan vádlott, aki felmentésért, míg akadtak, akik enyhítésért fellebbeztek.

A korábbi döntés előzménye: a fiúk jó barátságban voltak. Aznap, amikor a bűncselekményt elkövették –  2013 nyarán – a Balaton Soundra készültek. A másod- és a harmadrendű vádlott aznap meghívott egy általuk ismert 14 éves lányt és barátnőjét, hogy találkozzanak az ötödrendű vádlott belvárosi lakásában, onnan pedig közösen induljanak szórakozni. A lány barátnője lemondta a találkozót, így ő egyedül érkezett a lakásba, ahol vodkával kínálták. A rövid idő alatt megivott, viszonylag nagyobb mennyiségű italtól szédülni kezdett, ezért az első- és a negyedrendű vádlott bekísérte a szobába és lefektette az ágyra. Ezután “az akaratnyilvánításra képtelen sértettel szexuális cselekményt végeztek”, erről pedig  képeket és videókat  készítettek. Ezeket egymás között megosztották, baráti, ismerősi körükben mutogatták, iskolások küldözgették iskolásoknak a felvételeket.

A történtek után egyébként a fiúk elmentek bulizni, a lány csak reggel ébredt fel és fogalma sem volt róla, mit tettek vele, ám a képeket pár nappal később viszontlátta.  A tinik a bíróságon januárban azt mondták, sajnálják az egészet.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik