Forma-1

Továbbra sem békül Sutil és Hamilton

Adrian Sutil (adrian sutil, )
Adrian Sutil (adrian sutil, )

Adrian Sutil és Lewis Hamilton viszonya még 2012 elején romlott meg, amikor az angol pilóta nem volt hajlandó tanúskodni a német kollégája büntetőügyében. A viszonyt azóta sem rendezték.

Lewis Hamilton Adrian Stuillal volt 2011 tavaszán abban a sanghaji bárban, ahol a Force India-pilóta dulakodásba keveredett a Lotus-tulajdonos Genii Capital főnökével, Eric Luxszal, azonban 2012 januárjában nem ment el tanúskodni a német versenyző bírósági tárgyalására.

Sutilt felfüggesztett börtönre ítélték, ki is hagyta a 2012-es idényt, de idén a Force India visszahívta. Hamilton a hír kapcsán arról beszélt, hogy szeretné helyrehozni kettejük viszonyát, de ez valójában máig nem történt meg.

“Monacóban is mondta, hogy szeretne újra normális kapcsolatot, de azóta sem történt semmi” – mondta Sutil a német Expressnek. “Ha lép valamit, majd megbeszéljük, amit meg kell beszélni, de azt sem fogjuk nagy dobra verni” – tette hozzá.

Sutil elmondta, hogy tanult a Hamilton-esetből: “Az életben mindig vannak csalódások, de tanulunk belőlük, például azt, hogy kiben lehet igazán bízni, ki őszinte. Azzal sincs semmi bajom, ha valaki azt mondja, nem bír engem, az legalább őszinte dolog.”

A Force India-versenyző véleményét arról is kérdezték, hogy Hamilton nemrég azt mondta magáról, a Forma-1 legjobbjai közé tartozik.

“Ha valaki azt mondja, ő a legjobb, az a vég kezdete, ugyanis ha valaki így gondolkodik, akkor nem hajt a további javulásra. Pedig senki sem tökéletes. Hogy Hamilton-e a legjobb? Nos, világbajnok, de az jó pár éve volt már.

Hogy ki a legjobb? Sebastian Vettel. Ő sorozatban háromszor lett bajnok, és most is úton van a cím felé. Sebastian teljesítménye sokkal komolyabb, mint egyszer megnyerni a bajnokságot.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik