Belföld

A kormányból fúrták meg Pintér Sándor tervét

Nem szeretnék, hogy a belügyminiszter kezében legyen egy mindenre rálátó titkosszolgálati szerv.

Nem más, mint a kormány húzhatja keresztül Pintér Sándor számításait azzal, hogy olyan módosítót adtak be, amely értelmetlenné teheti az új „mindenható titkosszolgálat”, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Ellenőrző Központ (TIBEK) létrehozását – írja a 444. Ez lenne az az intézmény, amely egy helyre gyűjthetné a különböző minisztériumok alá tartozó titkosszolgálatok adatbázisait, persze a belügyminiszter irányítása alatt.

Így a belügyminisztériumban azt is látták volna, hogy mit csinál a Miniszterelnökség alá tartozó Információs Hivatal, vagy a honvédelmi tárca fennhatósága alatt álló katonai felderítés. Az eredeti javaslat szerint Pintérnek az is hatalmas befolyást biztosított volna, hogy a többi kormánytag kizárólag rajta keresztül juthatott volna titkosszolgálati információkhoz.

Ugyanakkor szerda este az Országgyűlés törvényalkotási bizottságához olyan kormánypárti módosító érkezett, amely alapján a TIBEK csak az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat információihoz férne hozzá. Az Információs Hivatal adatai megmaradnának a polgári hírszerzésért felelős miniszternek, Lázár Jánosnak.

A beszerezhető információk körén is szűkítenének. Pintér javaslatában az állt, hogy a szerv hozzáférhet minden nemzetbiztonságra vonatkozó információhoz, a módosítóban ezt a terrorfenyegetettséghez és bűnügyekhez kapcsolódó helyzetekre korlátozták. Sőt, az eredeti terv szerint a TIBEK-nek közvetlen elektronikus adatkapcsolata lett volna a többi szolgálat adatbázisaihoz, a módosítóval viszont, ha a többi szolgálat vezetője úgy érzi, hogy a TIBEK érdeklődése veszélyezteti feladatuk hatékony ellátását, elég elektronikus adathordozón átadni a kiválogatott információkat.

Ezen kívül a módosító benyújtói úgy vélték, túl nagy hatalmat adnának a belügyminiszter kezébe azzal, ha csak ő és a TIBEK erre feljogosított munkatársa láthat rá a szerv munkájára, ezért bevették a körbe Orbán Viktort és Lázár Jánost is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik