Belföld

3-as metró: Tarlós szerint a kákán keresik a csomót

A DK feljelentést tesz, mert szerintük felmerül, hogy a felújítás álcája alatt hozták helyzetbe az orosz metrógyártót.

A főpolgármesternek nincs olyan információja, hogy az orosz Metrovagonmas a felújítás helyett új kocsikat szállítana a 3-as metróra – írja az Origo. Korábban a 444, illetve a Népszabadság írt arról szakértőkre hivatkozva, hogy elképzelhető, hogy a valódi verseny elkerülése és az orosz partner helyzetbe hozása miatt írták ki a tendert új kocsik beszerzése helyett felújításra.

Tarlós azt mondta, nem érdeklik a névtelen szakértői nyilatkozatok, csak az, hogy biztonságos szerelvényeken utazhasson az a napi félmillió ember, aki a 3-as metrót használja. „Játékból tételezzük fel, hogy valóban újak ezek a kocsik, most akkor a város mikor jár jobban: ha a pénzéért felújítottakat kap, vagy ha teljesen újakat?” – kérdezte.

Arra a kérdésre, hogy indít-e vizsgálatot az ügyben a főváros, a főpolgármester azt mondta: újságcikkek, találgatások alapján nem akar vizsgálódni, a közlekedési hatóság pedig úgyis vizsgálja a kocsikat, mert ki kell adnia az engedélyt. Csakhogy ebből nem fog kiderülni, újak-e vagy felújítottak a szerelvények. A városvezető viszont azt is mondta: mérnökemberként ő nem tudja elképzelni, hogy bármilyen cég olcsóbban adná a valóban új kocsit „felújítás címszó alatt”, mintha újat rendelnének tőle.

A Demokratikus Koalíció viszont feljelentést tesz az ügyben. Gy. Németh Erzsébet szerint az is felmerül, hogy a városvezetés célja eleve az volt, hogy új kocsikat szerezzen az orosz cégtől, amivel a párt egyetért, de azt nem „ezzel az álságos és botrányos tenderrel kellett volna megtenni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik