Kultúra a világ egy fura hely

Ez a férfi egyszerre német autószerelő, és kétmillió nyugat-afrikai királya

A hangzatos nevű férfi, Togbe Ngoryifia Céphas Kosi Bansah, a ghánai Hohoét körülvevő, kétszázezer lakosú Gbi Terület uralkodója, valamint a kétmillió, Togóban élő Ewe szellemi és legfelsőbb vezetője.

Na de hogyan történt ez az egész?

Az uralkodót nagyapja, Hohoe hetvenes évekbeli királya egy diákcsereprogramban küldte Németországba, hogy szerelő legyen belőle. Céphas Bansah végül autó- és mezőgazdasági gépszerelő lett, sőt, amatőr pehelysúlyú bokszolóként területi bajnoki címet is szerzett.

kiraly3

Tanulmányai végeztével nem tért azonban vissza népéhez, hanem inkább megnyitotta saját műhelyét, ahol közel tizenöt évig dolgozhatott anélkül, hogy milliónyi ember terhei nyomják a vállát.

“Két dolog miatt akartam Németországba jönni: először is karriert akartam, és megerősíteni a tapasztalataimat, másrészt viszont testközelből akartam látni a német attitűdöt: a megtörhetetlen kötelességtudatot, a fegyelmet, a szorgalmat és az ambíciót.”

Egy 1987-ben érkező, nagyapja halálhíréről szóló fax azonban mindent megváltoztatott, hiszen a hatalom ezzel rá szállt. Édesapja és idősebb testvére ugyan életben volt, de balkezesként tisztátalannak számítottak az Ewe-k szerint, így az öröklés vonala egyszerűen egy generációnyit ugrott.

kiraly1

Bansah nem esett kétségbe: továbbra is Németországban él – hiszen onnan többet segíthet –, de évente többször is felkeresi népét, sokszor német feleségével együtt.

meet-king-bansah-part-time-monarch-full-time-auto-mechanic-body-image-1446389732-size_1000

Ghána 1992-ben ugyan demokratikus állam lett, de az egykori uralkodócsaládok továbbra is fontos szerepet töltenek be az ország életében, bár az alattvalóit a Skype-on át vezető férfi ezt egy kicsit másként teszi.

kiraly2

Énekesként és előadóművészként, saját sörének árusításával (ő maga egyébként antialkoholista), valamint egy nonprofit szervezeten keresztül is gyűjt pénzt szülőhazájának, de sokszor járműveket is adományoz, kutakat fúrat, hiányterméknek minősülő elektromos kábeleket küld, vagy épp iskolákat és hidakat építtet.

Fotó: RONALD WITTEK/AFP
Fotó: RONALD WITTEK/AFP

Hohoe műszer- és orvoshiánnyal küzdő központi kórházának segített azonban a legtöbbet, hiszen létfontosságú orvosi műszereket, kerekesszékeket, mentőautókat és huszonkét német orvost szerzett nekik.

meet-king-bansah-part-time-monarch-full-time-auto-mechanic-body-image-1446389140-size_1000

Felesége a Daily Mailnek elmondta, hogy az uralkodóban nagyon érdekesen keveredtek a kultúrák, így a nappaliban például

egy apró vudu oltárt is tart, amellyel felirata szerint Michael Schumacher mielőbbi felépüléséért könyörög.

Reméljük, tényleg használ majd.

Fotók: Christina Czybik. VICE

Ajánlott videó

Olvasói sztorik