Gazdaság

Tíz százalék felett a megújuló részarány a villamosenergia-termelésben

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) előzetes adatai alapján a megújuló energiahordozókból termelt hazai villamos energia részaránya a bruttó villamosenergia-termelésen belül 2015-ben 10,5 százalék volt.

A megújuló alapú bruttó villamosenergia-termelés – az előzetes adatok alapján – 2015-ben 3 159 GWh volt, ami a 2014-es termeléshez képest közel 0,7 százalékos növekedést jelent. A 2015-ben előállított megújuló alapú villamos energia legnagyobb része, 52 százaléka származott biomasszából. Ezt követte a szélenergia 22 százalékos, majd a biogáz 9 százalékos részesedéssel. 2014-hez viszonyítva csaknem megduplázódott a napenergiából termelt villamos energia mennyisége, valamint 51 százalékkal növekedett a kommunális hulladék megújuló részéből termelt villamos energia.

megújulók

Az energiatudatos szemléletformálás terén azonban még van teendő – jegyzik meg a közleményben. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal minden évben felméri a fogyasztók hozzáállását a kevésbé környezetszennyező energiatermeléshez. A 2015-ös évben a megkérdezettek fontosnak tartották a kevésbé környezetszennyező eljárások elterjesztését, ugyanakkor a téma fontossága ellenére a lakosság alacsony hajlandóságot mutatott az iránt, hogy többet fizessenek a kevésbé környezetszennyező eljárásokkal előállított villamos energiáért.

A megkérdezettek 24 százaléka nyilatkozott úgy, hogy valószínűleg vagy biztosan hajlandó lenne 5 százalékkal többet fizetni a kevésbé környezetszennyező eljárással előállított villamos energiáért. 59 százalék ugyanakkor biztos nem lenne hajlandó a többletköltség megfizetésére. Azok körében, akik nem utasították el kategorikusan a kevésbé környezetszennyező eljárással előállított villamos energia esetében felmerülő 5 százalékos többletköltséget (tehát a fogyasztók 41 százaléka körében), a 10 százalékkal magasabb összegű számla elfogadása némileg magasabb mértékű, mint 2014-ben.

(*Előzetes adatok)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik