Gazdaság

3 milliárdra növelte nyereségét a posta

A Magyar Posta Zrt. több mint 3 milliárd forint konszolidált adózott eredménnyel zárta a múlt évet, ez 10 százalékkal több a 2014-esnél – írta a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkárra hivatkozva a Napi.hu.

Németh Lászlóné szerint tavaly a Posta több mint 10 milliárd forint értékben ruházott be.

Az eredményeket pedig a cég úgy érte el, hogy nem indított csoportos létszámcsökkentést. (A központi létszámcsökkentésen kívül csak természetes fogyás volt.)

Tavaly nem volt fiókbezárás – és mint ígérte, ahol ma a postai szolgáltatás elérhető, ott a jövőben is lesz.

A Posta 2013-ban fogadta el 2014-2018-ra vonatkozó középtávú stratégiáját, ebből 2014-ben és 2015-ben az időarányos rész teljesült. A tavalyi elért 3,045 milliárd forintos adózott eredményt a következő években is növelni akarjuk – mondta Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója. Részletesen beszélt az újításokról, az egyes üzletágak sikereiről és a problémákra tervezett megoldásokról is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik