A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával készült el egy kampányfilm az elektromos cigarettáról – fedezte fel az RTL Klub. A filmben az e-cigit egészségesebb alternatívaként tüntetik fel, és azt mondják róla: kevésbé káros a szervezetre, és a környezetre is veszélytelen.
Mindez természetesen szembemegy azzal, hogy a kormány jelentősen korlátozta az e-cigaretta használatát: már csak ott lehet szívni, ahol a hagyományos cigit is, épp arra hivatkozva, hogy az eszköz által kibocsátott gőz rákkeltő és mérgező lehet.
Az RTL megkereste a fejlesztési minisztériumot is, hogy kiderüljön, hogyan készülhetett el a reklámfilm a tárca pénzéből. Közölték: a videót egy Fórum Kontroll Egyesület nevű szervezet készítette pályázati pénzből, de tartalmáról nem tájékoztatták a minisztériumot, ezért jogi eljárás is indulhat.
Miután az RTL a minisztériumhoz fordult, a videó eltűnt az internetről. A csatorna megkereste az egyesületet is, amely azt közölte: nem népszerűsíteni akarták az e-cigarettát, hanem „fogyasztóvédelmi kampányt” folytattak. Azt ugyanakkor nem árulták el, hogy erre mennyi közpénzt költöttek.