"László Csaba másfél éve folyamatosan türelmet kér a gazdaság szereplőitől, miközben el sem indultak az egészségügyben, nyugdíjrendszerben és a közigazgatásban a reformok, miközben gazdaságirányítási hibákkal bizonytalanságot teremtettek a piacokon, miközben adatmásolással, a felügyelet elnökének hajtóvadászatával rombolták a piacgazdaság jogi kereteit" – vélekedik a Fidesz és egyben Varga Mihály a kormányzati gazdaságpolitikáról.
A Fidesz szerint a 2004-es költségvetés fő számai továbbra sem adnak választ a magyar gazdaság problémáira, a gazdaságpolitika hiányát pedig nem pótolhatják a szóbeli bűvészmutatványok. A kormánynak választ kellett volna adnia a költségvetés elfogadásakor arra: hogyan képzeli el a vállalkozások versenyképességének javítását, milyen kompenzációt kíván biztosítani az adóteher-növekedés miatt nehéz helyzetbe kerülő nyugdíjasoknak, gyermekes családoknak és a kisjövedelműeknek.

Ajánlott videó
- 15:55 Molnár Áron szerint Széles Diána felvette a kesztyűt a valóság ellen a Tóth Gabi-ügyben
- 15:47 Magyar Péter: Nem tudok a korrupciós ügyekhez kapcsolódó nyomozásokról többet, mint bármelyik állampolgár
- 15:43 Az OKFŐ felmentette a jászberényi kórház főigazgatóját
- 15:30 Ügyes trükkökkel győzött a keresztény flotta az oszmánok ellen
- 15:24 Már a Microsoft vezérigazgatója is arról ír, hogy kordában kell tartanunk a mesterséges intelligenciát
- 15:24 Előrenyomultak az oroszok: 1400 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan
- 15:22 Azonnali piros járt a római gólfelelős kirívóan durva belépőjéért
- 15:09 Gyorsulhat a vonatközlekedés: hétfőtől felszámolják a sebességkorlátozást a Déli pályaudvarnál
- 14:51 Nicolas Cage beszólt az Amazonnak, majd elkotyogta, melyik híres sorozatban szerepel legközelebb
- 13:58 „Néha már nekem is nehéz elválasztani, hogy nem egy igazi emberrel beszélek” – szintetikus emberiséget alkotott egy magyar kutató
- 13:53 „Előbb volt Fradi-szurkoló, mint fideszes” – ferencvárosi legendák álltak ki Kubatov Gábor mellett
- 13:49 Volodimir Zelenszkij konkrét deeszkalációs alkut ajánlott Putyinnak
- 13:23 Rácz András: Putyin jár jól Trump üzletével
- 13:12 Gyerekként hajléktalan volt, most világbajnoki címet nyert az amerikai bokszoló
- 12:57 Tüdőelváltozás miatt műtét vár XIV. Leó pápára
- 10:56 Für Anikó: Az önsorsrontásig vagyok korrekt és becsületes
- 12:13 Szabó Erika a megcsalásról: Manapság a nők úgy gondolkodnak, szültem két gyereket, mit várhatok még az élettől, inkább félrenézek
- 08:13 Dömsödi Gábort ma újra megválaszthatják Pásztó polgármesterének
- 09:12 Augusztus 20-i tűzijáték: feljelentést tesz Hadházy Ákos a belügyminisztériumi vizsgálat után
- 06:04 Egy éve ilyenkor: mentek egy próbakört Pesten a luxusterepjáróval, fegyveres rendőrök várták őket
- 10:40 Kiadós eső áztatta az országot
- 12:57 Tüdőelváltozás miatt műtét vár XIV. Leó pápára
- 08:31 Bödők Gergely: A vadászat mint gyanújel – A Kaprinyák-ügy margójára
- 13:49 Volodimir Zelenszkij konkrét deeszkalációs alkut ajánlott Putyinnak
- 12:31 Giga-Messi, fókaszieszta és embertorony a hét képein
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!