Nagyvilág

Párizsi merényletek: először találkoznak a hozzátartozók és a nyomozók

Hat hónappal a tavaly november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletek után először fogadják a vizsgálóbírók a hozzátartozókat és a túlélőket. Keddtől kezdve három napon át több mint ezer embert tájékoztatnak a francia hatóságok a nyomozás állásáról.

Kedd délután a Stade de France nemzeti stadionnál felrobbant három öngyilkos merénylő egy áldozata és a párizsi kávéházak teraszain megölt 39 ember, szerdán és csütörtökön pedig a Bataclan koncertteremben áldozatul esett kilencven ember hozzátartozóival és a több száz túlélővel találkozik az ügyben eljáró hat vizsgálóbíró, akik a párizsi ügyészség képviselőinek jelenlétében adnak tájékoztatást a párizsi és brüsszeli merényletekért felelős terrorcsoport ügyében indult nyomozás állásáról, majd a családok is kérdezhetik a nyomozókat.

Miután a párizsi igazságügyi palotában nincs elég hely ennyi ember fogadására, a találkozót a katonai akadémia egyik nagy előadótermében rendezik meg.

Hogyan szervezték a támadásokat? Hogyan működik a francia-belga együttműködés? Kik a megrendelők? Ezek az érintettek legfőbb kérdései

– mondta Emmanuel Daoud ügyvéd.  Elemzők szerint csalódást keltőnek ígérkezik a nyomozók és a hozzátartozók közötti első találkozó, miután Salah Abdeslam, a terrorkommandó egyetlen életben maradt tagja eddig nem volt halandó válaszolni a vizsgálóbírók kérdéseire. A hozzátartozók addig is elsősorban a Bataclan koncertteremben történtekről szeretnének pontos tájékoztatást kapni.

Tudjuk, hogy nagyon sok idő telt el a túszejtés és a rendőrségi beavatkozás között. Szó sincs arról, hogy az államot vádolnánk, de szeretnénk megérteni, hogy miért

– hangsúlyozta az ügyvéd.

17 család feljelenti a belga államot

A titkosszolgálatok esetleges hibáit is nyilván feszegetni fogják a hozzátartozók. Tizenhét család már korábban bejelentette, hogy feljelentést tesz a belga állam ellen, mert szerintük elmulasztották az Abdeslam testvérek megfigyelését. Salah bátyja, Ibrahim Abdeslam a párizsi terrorkommandó tagja volt, s a támadásokat követően egy kávéház teraszán felrobbantotta magát.

Másokat pedig az érdekel, hogy az ügyben külföldön őrizetbe vett és vád alá helyezett tucatnyi gyanúsítottal mi történik. Franciaország április végén Belgiumtól már kérte négy letartóztatott ember átadását, akik közül hármat azzal gyanúsítanak, hogy Salah Abdeslamot bújtatták. Ugyanakkor még Ausztriában és Törökországban is vannak őrizetbe vett emberek, s a hozzátartozók szeretnék tudni, hogy Franciaország az ő átadásukat is kérni fogja-e. Egyelőre azt sem lehet megmondani, hogy pontosan mikor kerülhet sor perre az ügyben.

Georges Salines, a hozzátartozókat képviselő egyesület vezetője szerint türelemre lesz szükség.

Nem szeretnénk, ha a vizsgálóbírók elsietnék az egészet, a nyomozásnak a lehető legteljesebbnek kell lennie, hogy a felelősök láncolatát felgöngyölítsék, és a lehető legtöbb embert ártalmatlanítsanak

– hangsúlyozta.

Gérard Chemla ügyvéd szerint mindenekelőtt jelképes találkozóról van szó, amelynek nem az a célja, hogy nagy újdonságokkal szolgáljon, hanem hogy a túlélők és az áldozatok hozzátartozói megértsék, mi történt, valamint érezzék, hogy rájuk is gondolnak, tisztelettel vannak irántuk. A francia igazságszolgáltatás rendszeresen szervez ilyen jellegű találkozókat a túlélőkkel és az áldozatok hozzátartozóival nagyobb balesetek, légi katasztrófák vagy terrortámadások után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik