Élet-Stílus

Kiderült a kísértetről, hogy csak egy bajba jutott cukiság

Felnőtt ember nem hisz a kísértetekben, de bárkire rá lehet hozni a frászt, különösen egy temetőben. A Sailsbury temetőkertésze, is úgy gondolta, hogy kell lennie logikus magyarázatnak azokra a kísérteties hangokra, amikről először igyekezett tudomást sem venni, de aztán kénytelen volt belátni, hogy egyre közelebbről hallja őket.

Nagyon lassan és óvatosan közelített a csörömpölés irányába, aztán megkönnyebbülve vette észre, hogy egy szerencsétlen állatka csap a lármát, akiknek a feje beleszorult egy műanyag dobozba, és folyton nekiütközik a sírköveknek, miközben kétségbeesetten próbál szabadulni.

róka és mogyoróvaj

A férfi felhívta a városi állatmenhelyet, és segítséget hívott. Kevin Drew éppen idejében érkezett, a kis szőrmók rövidesen elpusztult volna, ha nem szabadítják ki. Drew és a 16 éves fia óvatosan levágták az állatról mogyoróvajas dobozt, és akkor jöttek csak rá, hogy egy alig háromhetes rókakölyökkel van dolguk.

A csöppség, aki a Mogyoró nevet kapta, már sokkal jobban van, jelenleg a menhelyen lábadozik, egy másik elárvult rókalány társaságában. Úgy három hónap térhet majd vissza a vadonba. Kevin Drew egy helyi újságnak elmondta, hogy az ilyen esetek könnyen megelőzhetők lennének, ha az emberek kimosnák az ételes dobozokat, mielőtt kidobják őket.

(Somerset Live)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik