Nagyvilág

Belehalt a rozmárral készült szelfibe egy állatkerti látogató

A kínai állatkertben felnevelkedett állat a vízbe rángatta a férfit, aki megfulladt. Csakúgy, mint a mentésére érkező egyik gondozó.

A turista és gondozó még az előző héten halt meg a Kína északkeleti részén található vadasparkban, de az esetről szóló első hírek még arról szóltak, hogy a vízbefúlt férfi véletlenül esett be a rozmár medencéjébe. A kínai sajtóban megjelent legfrissebb hírek szerint közben kiderült, hogy az üzletember közvetlenül a halála előtt szelfiket készített a több mint egytonnás állattal.

rozmár

A beszámolók szerint a Jia nevű férfi több állatról is készített fényképeket, videókat és szelfiket, amiket aztán a WeChat nevű alkalmazáson keresztül osztott meg barátaival. Az utolsó videón az állatkert rozmárja mellett áll, és közli barátaival: „Nézzétek ezt a rozmárt, olyan erős, olyan nagy!”

rozmár03

Nem sokkal ezután a rozmár megragadta Jiát, majd magával vonszolta a vízbe, megölve ezzel a turistát. A vadaspark egyik munkatársa beugrott utána, hogy megpróbálja megmenteni, de a rozmár őt is a vízbe fojtotta. A két férfi már halott volt, amikor ki tudták őket emelni a medencéből.

A kínai sajtóban megjelent találgatások szerint az állat nem akarta megölni az embereket, csak játszani akart velük. A Jia mentésére érkező gondozó már tíz éve foglalkozott az állattal, és munkatársai szerint a barátságosként, és emberszeretőként jellemzett rozmár különösen kedvelte őt.

Az eset nagy vihart kavart a kínai közösségi oldalakon, ahol egymás után oszották meg az emberek a rozmár medencéjéről készült videót. A felvétel miatt sokan kritizálták az állatkertet, hogy nem építettek ki megfelelő kerítéseket, és a látogatók könnyedén a rozmár közelébe tudtak kerülni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik