Kultúra

Az Angry Birds megverte Amerika Kapitányt

A várakozásokat felülmúlva tarolt az amerikai mozis hétvégén az Angry Birds - A film.

Az Angry Birds – A film című animációs mozi debütáló jegyárbevételét az észak-amerikai mozikban 39 millió dollárra (11 milliárd forintra) becsülik. Ezzel nemcsak a szintén ezen a héten bemutatott filmeket verte meg, de letaszította trónjáról az Amerika Kapitány: Polgárháborút, mely két héten át tartotta csúcspozícióját a bevételi toplistán.

A Marvel szuperprodukciója ezen a hétvégén 33,1 millió dollárt hozott, ez 54 százalékkal kevesebb, mint egy hete. A szuperhősös blockbuster így összesen már 347,7 milliós észak-amerikai jegyárbevételnél tart, világviszonylatban pedig pénteken átlépte az egymilliárd dolláros mérföldkövet, így a Disney milliárdos filmjei klubjának tizedik tagja, valamint a világon minden idők 19. legnagyobb bevételű mozija lett.

A mérges madarak lövöldözős mobiljátékából készült film világszerte 94 millió dollárral lett gazdagabb, ezzel összesen 150 milliós jegyárbevételre tett szert a becslések alapján. A szintén a héten bemutatott Rossz szomszédság 2-re, a Universal Pictures stúdió 2014-es komédiájának folytatására Észak-Amerikában 21,8 millió dollár értékben váltottak jegyet, ez 56 százalékkal kevesebb, mint a 2014-es debütáló hétvégi bevétel.

A Ryan Gosling és Russell Crowe főszereplésével forgatott Rendes fickók 11,2 millió dollárt szedett össze 2865 észak-amerikai moziban, ez a toplista negyedik helyéhez volt elég.

A teljes hétvégi USA TOP 10 (május 20. – május 22.):

1. Angry Birds – A film – Hétvégi bevétel: $39,0m. Összbevétel: $39,0. Gyártási költség: $73m.
2. Amerika Kapitány: Polgárháború – Hétvégi bevétel: $33,1m. Összbevétel: $347,3m. Gyártási költség: $250m.
3. Rossz szomszédság 2 – Hétvégi bevétel: $21,8m. Összbevétel: $21,7m. Gyártási költség: $35m.
4. Rendes fickók – Hétvégi bevétel: $11,2m. Összbevétel: $11,2m. Gyártási költség: $50m.
5. A dzsungel könyve – Hétvégi bevétel: $11,0m. Összbevétel: $327,4m. Gyártási költség: $175m.
6. Pénzes cápa
– Hétvégi bevétel: $7,1m. Összbevétel: $27,1m. Gyártási költség: $27m.
7. The Darkness – Hétvégi bevétel: $2,3m. Összbevétel: $8,4m. Gyártási költség: $4m.
8. Zootropolis – Állati nagy balhé – Hétvégi bevétel: $1,7m. Összbevétel: $334,4m. Gyártási költség: $150m.
9. A Vadász és a Jégkirálynő – Hétvégi bevétel: $1,2m. Összbevétel: $46,6m. Gyártási költség: $115m.
10. Anyák napja – Hétvégi bevétel: $1,1m. Összbevétel: $31,2m. Gyártási költség: $25m.

Forrás: Box Office Mojo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik