Csütörtökön írtunk róla, hogy Adrian Sutil kapta meg az utolsó kiadó helyet a Forma-1-ben, a Force India szavazott neki ismét bizalmat. Mint ismert, a német versenyzőnek 2011-ben volt egy nagy balhéja, amely után felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot kapott, melynek következtében a teljes 2012-es idényt kihagyta.
Sokan hiányolták a 30 éves versenyzőt a mezőnyből, így volt ezzel Lewis Hamilton is, akinek korábban a csapattársa, sőt, az egyetlen riválisa volt a Formula-3 mezőnyében. A brit az elsők között gratulált a régi cimborának:
„Már amikor meghallottam, hogy esélye van bekerülni a Forma-1-be elkezdtem érte szorítani. Mindenképpen megérdemli, szóval bíztam benne nagyon, így amikor meghallottam a jó hírt, egyből írtam neki egy e-mailt, amiben gratuláltam neki. Még nem találkoztunk, de remélem személyesen is elmondhatom neki, hogy mennyire örülök ennek a döntésnek. Mindenesetre azt is megírtam neki, hogy reményeim szerint kimegy a pályára, és bebizonyítja, hogy a legjobb döntés volt őt újra alkalmazni a Forma-1-ben” – mondta rendkívül szimpatikusan Hamilton.