Forma-1

Lauda bírálta mercedeses csapatfőnökét

niki lauda (niki lauda, )
niki lauda (niki lauda, )

A Maláj Nagydíjon nem csak a Red Bull csapatutasítása okozott felháborodást, hanem a Mercedesé is.Az egykori osztrák világbajnok, aki elnök és tulajdonos is a csapatban, most Ross Brown döntését kritizálta.

Míg a címvédőknél Sebastian Vettel a csapat szándéka ellenére megelőzte a gyanútlan Mark Webbert, Nico Rosberg csak szerette volna ugyanezt tenni a 3. helyen haladó Lewis Hamiltonnal, de a csapatfőnök, Ross Brawn egyszerűen nem engedte.

A Mercedesnél a csapat vezetésén belül is ellentéteket okozott a döntés. Bár korábban az elnök, és társtulajdonos Niki Lauda és a márka új motorsportfőnöke Toto Wolff is azt állította, hogy a versenyen Brawn a főnök, utólag mindketten kritizálták a gyorsabb Rosberg visszafogását.

“Sportszempontból rossz döntés volt. Engedni kellett volna Rosberget. Beszélni fogunk Ross-szal, hogy ezután mindig ez lesz-e a stratégia” – állította a háromszoros bajnok Lauda a német RTL-nek. A másik osztrák, Wolff egyetértett: “Sportszempontból nem ezt szeretnénk látni.

Brawn indoka egyébként az volt, hogy a pilótáknak spórolni kellett az üzemanyaggal. Rosberg azt mondja, ez csak Hamilton esetében volt igaz. “Nekem nem kellett spórolnom, minden rendben volt. Leülök majd Ross-szal, hogy átbeszéljük, tényleg ez volt-e a helyes döntés. Nem tudom, hogy elkaphattam-e volna a Red Bullokat, de jónak éreztem a dolgot, és szerettem volna látni, mire juthatok. Próbáltam elérni, hogy meggondolják.”

Rosberg a fentiekkel együtt visszautasította a Red Bull-os Helmut Marko vádját, miszerint a Mercedesnél ezek után egyértelmű az első és második számú pilóta személye: “Értem, hogy az eset után miért tűnhet így, de meggyőződésem, hogy akkor is ugyanez lett volna a döntés, ha én vagyok elöl.”

Természetesen Brawn sem maradt néma az esetet követően: „Találtunk egy pohár vizet a sivatagban, nem akartam kockáztatni egyetlen cseppjét sem. A harmadik, illetve negyedik hely kiváló eredmény a csapat számára, és nem voltam hajlandó kockáztatni.”

Mondjuk, ha Brawn sivatagot emleget a Mercednél, akkor elég nagy lehet a baj.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik