Mobil

Az egykori király újra támad: a Nokia visszatér

Már ébredezik a finn óriás, ami egykor a fél világot uralta a telefonjaival. Miután a Microsoft nem vitte sikerre a tőlük kapott örökséget, újra alanyi jogon próbálkoznak.

Nem is olyan régen írtunk arról, hogy a Nokia bevásárlókosarat ragadott, és elkezdte belepakolni azokat a dolgokat (leginkább cégeket), melyek fontosak lehetnek neki a nagy visszatérésnél. Most pedig már arról szólnak a hírek, hogy az egykori telefonkirály az okostelefonok és táblagépek piacán való megjelenés érdekében kialakított egy új divíziót, HMD néven. Ennek a részlegnek a vezérigazgatója az az Arto Nummela lenne, aki korábban is Nokia fejes volt, most pedig a Microsoft telefonos részlegét gardírozza.

A Nokia azt ígéri, hogy összes termékük olyan lesz, amit anno megszoktunk tőlük, tehát igényes telefonokra lehet számítani. Ja, és ha még nem említettük volna, természetesen Android-alapú operációs rendszerekről beszélünk, tehát nem óhajtanak saját OS-t fejleszteni, és azon az úton sem szeretnének továbbmenni, amerre a Microsoft vitte a Lumia készülékeket a hatalmasat bukó Windows Phone-nal. A redmondi cég jól láthatóan befürdött a Nokia mobilos részlegének felvásárlásával, és azóta sem tudott értékelhető szeletet kihasítani az okostelefonok piacából, akármennyire is nézett ki, hogy a készülékei ár-érték arányban megfelelnek az elvárásoknak.

nokia smartphones

A Nokia által létrehozott HMD az elkövetkezendő három évben 500 millió dollárt pumpál a globális marketingbe annak érdekében, hogy ismét köztudatba hozza a megkopottnak nem, de elfeledettnek nevezhető márkanevet, mely az elmúlt években hibernált álmát aludta, mint egy finn Han Solo.

Akad még más érdekesség is, így például az, hogy a kínai Foxconn egyik leányvállalata, a FIH Mobile Limited az év második felében 350 millió dollárért fogja megvásárolni a Microsofttól a Nokia hagyományos telefonjainak jogait. Ez azért fontos, mert a Nokia és a FIH között máris született egy együttműködési megállapodás annak elősegítése érdekében, hogy a Nokia újra világméretű telefonos (és táblagépes) céggé váljék.

Mit jelent ez összesítve?

  • Az idei év második felében lejár a Microsofttal kötött szerződés azon kitétele, hogy a Nokia nem jelentethet meg mobiltelefont.
  • A Nokia tehát saját gyártásban elkezd kihozni androidos okostelefonokat, vélhetően csúcs- és középkategóriában.
  • A Foxconn felé átadott licenceket felhasználva olcsó, kínai butatelefonok is megjelennek Nokia márkanév alatt.

Hogy ez mennyire tudja visszaállítani a mobilpiacról évek óta eltűnt Nokia név csillogását, az persze sok tényezőn múlik, de a finnek mostani új tempója egyértelműen arra mutat, hogy mindent megtesznek majd ezért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik