Foci

Bogdánnal a kezdőben ikszelt a Pool, második lett az Arsenal

A Leicester City döntetlent játszott a tavalyi bajnokkal.

Vasárnap délután befejeződött az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) idei szezonja, vagyis csak befejeződött volna. A Manchester United – AFC Bournemouth találkozót ugyanis elhalasztották, mert egy gyanús csomagot találtak az Old Traffordon, és evakuálni kellett a stadiont.

Hosszú idő után Bogdán Ádám ismét a Liverpool kezdőcsapatában kapott helyet. A szerdai EL-döntő miatt Jürgen Klopp nem akart kockáztatni, így Simon Mignolet csak a kispadon foglalt helyet. A magyar válogatott hálóőr azért kaphatott szerepet, mert két riválisa is sérüléssel bajlódik.

Bogdánt már a tizenharmadik percben felavatták. A fiatal Jonathan Leko mindenkit megetetett, majd Salomon Rondón a hálóba lőtt. A Pool később egyenlíteni tudott, így döntetlennel és nyolcadik hellyel zárta a bajnokságot.

A bajnoki címet elveszítő Tottenham az utolsó két fordulóra nagyon összeesett. A Southampton után a kieső Newcastle United otthonában is kikapott. Mivel az Arsenal simán nyert a tökutolsó Aston Villa ellen, így az Ágyúsok lettek a másodikok, míg a Spurs csak harmadik.

A negyedik hely megszerzésért harcoló Manchester City hiába vezetett, és találta el a kapufát a Swansea City otthonában, nyerni nem tudott. Így még él a United minimális BL-reménye. Viszont az a remény nagyon minimális, a Vörös Ördögöknek 19 góllal kellene nyerniük az újonc ellen.

A bajnoki címet már korábban bezsebelő Leicester City döntetlen játszott a Chelsea otthonában. A bajnokságból a Newcastle United, a Norwich City és az Aston Villa esett ki. A másodosztályból feljutott a Burnley és a Middlesborough, míg a harmadik élvonalbeli tagság sorsa rájátszás után dől el.

Eredmény – Premier League, 38. (utolsó) forduló

Arsenal–Aston Villa 4–0 (1-0)
Gólszerző: Giroud (5., 79., 80.), Bunn (92. – öngól)

Chelsea–Leicester City 1–1 (0-0)
Gólszerző: Fabregas (66. – 11-esből), ill. Drinkwater (82.)

Everton–Norwich City 3–0 (2-0)
Gólszerző: J. McCarthy (19.), Baines (44. – 11-esből), Mirallas (48.)

Newcastle United–Tottenham 5–1 (2-0)
Gólszerző: Wijnaldum (19., 73. – a másodikat 11-esből), Mitrovics (39.), Aarons (85.), Janmaat (86.), ill. Lamela (61.)

Southampton–Crystal Palace 4–1 (1-0)
Gólszerző: Mané (43.), Pellé (62.), Bertrand (75.), Davis (87.), ill. Puncheon (64.)

Stoke City–West Ham United 2–1 (0-1)
Gólszerző: Wanga (55.), Diouf (88.), ill. Antonio (23.)

Swansea City–Manchester City 1–1 (1-1)
Gólszerző: A. Ayew (45.), ill. Iheanacho (5.)

Watford–Sunderland 2–2 (0-1)
Gólszerrző: Prödl (48.), Deeney (61. – 11-esből), ill. Rodwell (39.), Lens (51.)

West Bromwich Albion–Liverpool 1–1 (1-1)
Gólszerző: Rondón (13.), ill. Ibe (23.)

Manchester United–AFC Bournemouth elhalasztották

A bajnokság állása:

1. Leicester City 38 23 12 3 68–36 +32 81
2. Arsenal 38 20 11 7 65–36 +29 71
3. Tottenham 38 19 13 6 69–35 +34 70
4. Manchester City 38 19 9 10 71–41 +30 66
5. Southampton 38 18 9 11 59–41 +18 63
6. Manchester United 37 18 9 10 46–34 +12 63
7. West Ham 38 16 14 8 65–51 +14 62
8. Liverpool 38 16 12 10 63–50 +13 60
9. Stoke City 38 14 9 15 41–55 –14 51
10. Chelsea 38 12 14 12 59–53 +6 50
11. Everton 38 11 14 13 59–55 +4 47
12. Swansea 38 12 11 15 42–52 –10 47
13. Watford 38 12 9 17 40–50 –10 45
14. West Bromwich Albion 38 10 13 15 34–48 –14 43
15. Crystal Palace 38 11 9 18 39–51 –12 42
16. Bournemouth 37 11 9 17 44–64 –20 42
17. Sunderland 38 9 12 17 48–62 –14 39
18. Newcastle 38 9 10 19 44–65 –21 37
19. Norwich City 38 9 7 22 39–67 –28 34
20. Aston Villa 38 3 8 27 27–76 –49 17

Ajánlott videó

Olvasói sztorik