Élet-Stílus

Véletlenül levágta a sebész a beteg heréjét, majd azt hazudta, csak összement

ltilthatnak szakmája gyakorlásártól egy brit sebészt, aki az ellene emelt panasz szerint egy műtét közben levágta betege jobb heréjét, miközben csak egy cisztát kellett volna eltávolítania az érintett szervről. A Daily Express című brit lap információi szerint az orvos ezután megpróbálta eltusolni hibáját, közölve a beteggel, hogy heréje még ott van, csak összement.

Az iraki születésű, de Németországban és Nagy-Britanniában felnőtt Marwan Farouk még 2014 áprilisában, egy magánkórházban végezte le a beavatkozást, a Great Missenden településen. A  brit orvosi kamara fegyelmi biztossága elé benyújtott panasz szerint a laporoszkópiás műtét alatt a sebész meg sem próbálkozott azzal, hogy csak a ciszta távolítsa el, és inkább teljesen levágta a beteg heréjét.

Farouk ezt a tényt azonban elhallgatta a csak „A beteg” néven említett férfi elől, akinek azt hazudta, heréje még mindig megvan, csak kisebb lett. A panasz szerint a sebész közölte a férfival, hogy ugyan „volt egy kisebb szövetkárosodás” a műtét közben, és a sérült részeket eltávolították, de állította: ettől még ugyanúgy fog működni, mint korábban.

A férfi meghallgatása a jövő hónapban kezdődik, és várhatóan három hétig fog tartani. Az Express információi szerint akár el is tilthatják hivatása gyakorlásától Faroukot, aki a panasz szerint „félrevezetően és tisztességtelenül járt el”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik