A Román Királyság a nagy háború utolsó napjaira ismét hadviselő félnek tekintette magát, és “visszatért” a harcokba. A közelgő békekonferencia döntéseiben ekkor még nyilván senki nem lehetett biztos, ezért mind a románok, mind a csehek és a szerbek igyekeztek a lehető legnagyobb magyar területet megszállni. Ezzel is kész helyzetet teremtve.
Román csapatok a Monarchia kapitulációja után három héttel, 1918 októberének végén lendültek támadásba. Miután a Károlyi-kormány leszerelte a hadsereget és megtiltotta az ellenállást, az ellenség szinte zavartalanul haladt előre. Karácsonyra a román katonák bevonultak Kolozsvárra, 1919 áprilisában pedig felsorakoztak a Tisza mentén.
Szabadrablás
A tanácsköztársaság bukása után – megszegve az antant szigorú parancsát – átlépték a folyót, és augusztus 4-én bevonultak Budapestre. A román megszállás alá került területeken gyakoriak voltak a visszaélések és az erőszakos cselekmények. Szisztematikusan folyt Magyarország kirablása.
Az országban állomásozó csapataik ellátására hivatkoztak, másrészt háborús jóvátételre. Utóbbi szempontból érdekes, hogy 1916-ban a Román Királyság támadt a Monarchiára, ezt az agressziót követte a központi hatalmak megszállása. Volt egy harmadik indok is, mind közül a legpimaszabb.
Több ezer mozdonyt, vasúti kocsik tízezreit, egész gyárak komplett gyártósorait vitték el, vagonszámra cipőket, takarókat, a legkülönfélébb ipari és mezőgazdasági cikkeket, termést és állatot, múzeumok gyűjteményeit.
Az antant végül tudomásul vette a román hadmozdulatokat és a főváros megszállását, csupán egy tábornoki bizottságot küldtek Budapestre, hogy megakadályozza a „túlkapásokat”. Ennek a négyhatalmi bizottságnak volt amerikai tagja az akkor 45 esztendős Harry Hill Bandholtz. Augusztus 11-én érkezett hazánkba, és brit, francia, valamint olasz kollégájával már augusztus 16-án kiadta a románok számára első parancsait a fosztogatás beszüntetésére, az elrabolt javak visszaszolgáltatására.
“Kis latin szövetségeseink”
A megszállók sem erre, sem a későbbi parancsokra nem reagáltak. Hogy mennyire egyértelmű volt a szabadrablás, azt a semleges Bandholtz szavai is alátámasztják:
Magyarország román megszállásából ítélve, kis latin szövetségeseink egy Mississippi folyóbeli ragadozó hal kifinomult fosztogató étvágyával rendelkeznek, egy fiatal kakukkmadár lovagi ösztönével, s ugyanazzal az igazság utáni vágyakozással, mint amilyen vágyakozást egy tengeribeteg tanúsít sertéshús és bab iránt.
A tábornok október 5-én írta be magát a magyarok szívébe olyannyira, hogy szobra ma is a Szabadság téren áll: egy lovaglóostorral a kezében űzte el a Magyar Nemzeti Múzeum kifosztására érkező román katonákat. Az incidensről október 6-ai keltezéssel maga is beszámol a naplójában, de lovaglóostort nem említ.
Tegnap este alighogy felálltunk azon kitűnő lakomák egyike után, amelyekkel Gore százados táplál bennünket, bejelentkezett Horowitz ezredes és elmondta, hogy a románok egy egész konvojnyi teherautóval a Nemzeti Múzeumnál és készülnek elvinni számos művészeti alkotást. … Loree ezredes és egy amerikai katona társaságában visszakísértem Horowitz ezredest a Múzeumhoz, amelyet szoros román őrség vett körül. Az egyik férfi megpróbált megállítani bennünket, de nem szereztünk neki nagy örömöt, mi pedig bementünk az épületbe, s végül előkerítettük az igazgatót.
Úgy körülbelül délután 6 órakor Serbescu tábornok, tisztek és civilek egy csoportja kíséretében megjelent a Múzeum előtt egy tizennégy kamionnyi konvojjal és egy különítmény katonával. Kijelentette, hogy Mardarescu tábornoktól és Diamandi főbiztostól felhatalmazást kapott arra, hogy átvegye az Erdélyből származó tárgyakat és követelte a kulcsokat. Az igazgató tájékoztatta őt arról, hogy a Szövetséges Katonai Bizottság vette át a Múzeum felügyeletét, és hogy nem adja ki a kulcsokat. Serbescu tábornok ezt követően elmondta neki, hogy reggel visszajönnek és amennyiben a kulcsokat nem kerítik elő, erőszakkal viszik el a műtárgyakat.
Mindezért elkértem az igazgatótól a raktár kulcsát és egy darab papírt hagytam ott a következő szöveggel: »Annak, akit megillet – Mivel a Szövetséges Katonai Bizottság felelős a Budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban található valamennyi tárgyért, a kulcsot a soros elnök, Bandholtz tábornok, az amerikai képviselő vette magához.« Mindezt aláírásom követte. Ezt követően Loree ezredessel lepecsételtettem valamennyi ajtót, amelyekre a következőket írattam ki: Ezt az ajtót a Szövetséges Katonai Bizottság parancsára pecsételték le.
H. H. Bandholtz, soros elnök
1919. október 5.
