Sport

Curry olyat tett, amire még Michael Jordan sem volt képes

Stephen Curry, a címvédő Golden State Warriors sztárja lett az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) első egyhangúlag megválasztott legértékesebb játékosa (MVP). Ő a 11. olyan kosaras, aki két egymást követő idényben a legjobb lett.

A 131 amerikai és kanadai szakíró mindegyikénél első helyen volt (1310 pont), mögötte Kawhi Leonard, a San Antonio Spurs játékosa lett a második a szavazáson 634 ponttal. Harmadikként LeBron James, a tavaly nagydöntős Cleveland Cavaliers sztárja zárt 631 ponttal.

Curry és csapata ebben az idényben számos csúcsot megdöntött: a Warriors minden idők legjobb alapszakaszát produkálta 73-9-es mérleggel. Curry a 82-ből 79 meccsen lépett pályára, ezeken átlagosan

a liga legjobbja volt 30,1 pontjával és 2,1 labdaszerzésével, emellett 6,7 gólpasszt és 5,4 lepattanót szerzett találkozónként.

Curry 402 hárompontost értékesített, ami egészen elképesztő rekord, tekintve, hogy az eddigi csúcsot egy évvel korábbról 286-tal tartotta. A 28 éves játékos távolról 45,4, mezőnyből 50,4, a büntetővonalról pedig 90,8 százalékkal talált a kosárba.

Az oaklandi csapat a rájátszás második körében jelenleg 3-1-re vezet a Portland TrailBlazers ellen, a párharc ötödik találkozója szerdán következik. Curry térdsérülése miatt a negyedik összecsapáson tért vissza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik