Pénzügy

Egyszemélyes uszodás cég a közbeszerzések új sztárja

Mindössze 18 nap leforgása alatt összesen 1,7 milliárd forint értékű tanuszoda-, illetve tornaterem építésére vonatkozó közbeszerzést nyert el egy épp, hogy 3 éves, offshore-múlttal is rendelkező cég.

2016. április 11 és április 29-e között összesen 1,7 milliárd forint értékű munkát nyert el a Hanley Service Kft. a tanuszodákra, illetve tornatermekre kiírt közbeszerzéseken – írta az mfor.hu.

A Közbeszerzési Értesítő szerint egyazon napon egyszerre négy darab szerződést is kötött a Nemzeti Sportközpontok a budapesti székhelyű céggel: április 19-én volt a szerződéskötés időpontja a nagyrábéi, a balassagyarmati, a törökszentmiklósi és a kemecsei munkára is. Vagyis egyetlen nap alatt közel 1,1 milliárd értékű kontraktust írtak alá a felek.

A kezdetben még erdőkertesi, mára budapesti székhelyű cégről nem lehetett elmondani, hogy túl nagy tapasztalattal rendelkező, nagy méretű cég lenne. A társaságot 2013 januárjában jegyezték be a cégbíróságon majd, alig két hónapra rá, egy Seychelles-szigeteki offshore-hátterű cég, a Hanley Continental is a tulajdonosok közé került. Ennek köszönhető a jegyzett tőke 3 millió forintra történő emelése is, mellyel az alapító, Lacza Zsolt 450 ezer forintos törzsbetétje kiegészült. Így 85-15 százalékos szavazati aránnyal az offshore vállalkozás volt a fő tulajdonos. Egészen 2015. január 6-ig, ekkor törölték a cégkivonatból tulajdonosként a Hanley Continentalt.

A cég működését tekintve a 2015-ös év hozta az első igazán valamire való eredményt. A 2014-es 35,8 milliós árbevétel hirtelen negyedmilliárd fölé ugrott, a 275,8 millió forintos bevétel belföldi tevékenységből származott – mindössze ennyi derül ki a társaság kiegészítő mellékletéből. Külön érdekesség, hogy mindezt egy egyszemélyes társaság hozta össze, az átlagos statisztikai létszám ugyanis egyetlen fő volt tavaly. Ennek ellenére április 19-én sikerült egymilliárd értékű munkát elnyernie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik