Nagyvilág

Bezárják a világ legnagyobb menekülttáborát

Kenya a 600 ezer fő befogadására képes menekülttáborainak bezárására készül.

A kormány azt mondta, súlyos gazdasági, biztonsági és környezeti okok miatt kell bezárniuk a táborokat. Ezek között van a dabaabi tábor, amely a világ nagyobb menekülttábora. Dabaab önmagában

több mint 300 ezernek adott otthont eddig a kenyai-szomáliai határon.

A kormány azt mondja, az Al-Shabaab terrorszervezet hatásai már túl nagy kockázattal járnak a táborok kapuinak nyitva hagyására.

Hozzátették még, hogy tisztában vannak vele, hogy ez a döntés kedvezőtlen hatással lesz a menekültek helyzetére, épp ezért kérik, hogy a nemzetközi közösség együtt vállaljon felelősséget a kialakuló szituációban.

Még nem tudni, pontosan mikor zárják be a táborokat, de a kenyai kormány már felfüggesztette a menekültekkel foglalkozó intézetének működését, ami eddig segítette a humanitárius szervezeteket. A táborok bezárása azt is jelenti, hogy azokat, akik innentől Szomáliában szeretne menekültjogot kérni, rögtön visszaküldik majd oda, ahonnan elmenekültek.

Liesbeth Aelbrecht, egy kenyai orvosszervezet vezetője azt mondta, hogy

ez a lépés csak egy újabb példa a világon élő több millió menekült elhanyagolására.

(Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik