Közélet

Brutális kutyatámadás áldozata lett egy japán kislány

A hétvégén negyedszer is megoperálják azt a hétéves japán kislányt, akit száz kutyaharapás sebesített meg, amikor négy kutya támadt rá az Aucklandtől 300 kilométerre fekvő Muruparában.

A kislánynak, akinek az egész testét és az arcát is összeharapdálták a kutyák, felnőtt koráig még számos műtéten kell átesnie – közölte pénteken Zac Moaveni, az aucklandi Middlemore Kórház plasztikai sebésze.

A kórház tájékoztatása szerint a súlyosan sérült gyerek, Uehara Szakurako még mindig kritikus, de stabil állapotban van.
A rendőrség arról számolt be, hogy a kislány látogatóba érkezett szüleivel egy családhoz, amelynek négy Staffordshire bullterrier kutyája támadt hétfőn a gyerekre. A kutyákat elaltatták. Vizsgálat folyik annak kiderítésére, hogy a kutyák gazdáit vagy másokat terhel-e büntetőjogi felelősség az ügyben.

A kislány szülei közleményben hozták nyilvánosságra, hogy korábban a japán élelmiszeriparban dolgoztak és Szakurako az egyetlen gyermekük. Megköszönték a segítséget, amit eddig kaptak és arra kérték jóakaróikat, hogy továbbra is imádkozzanak Szakurakóért.

A helyi sajtó szerint a család két hónapja tartózkodik Új-Zélandon, a kislányt egy hónapra beíratták Muruparában egy maori nyelvű iskolába. Rövidesen hazatértek volna, hogy a hosszabb új-zélandi tartózkodáshoz szükséges okmányokat beszerezzék.

A szörnyű balesettől megrendült új-zélandiak eddig több mint százezer új-zélandi dollárt (19 millió forintot) gyűjtöttek össze a család megsegítésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik