Mivel Farkas Helga holtteste sosem került elő, nem lehet egyértelműen gyilkosságról beszélni, ám az ügyet jól ismerő egykori nyomozó, Palatinus Gábor szerint nem kérdés, hogy Helgát megölték.
“Tudom, ki a gyilkos. Hosszú évek óta nyomozok az ügyben, és addig nem adom fel, míg nem kerül pont a végére. Erre már nem kell sokáig várni, még idén kiderül az igazság…” – mondta a BEST-nek Palatinus Gábor, aki korábban a balástyai rémet is elkapta.
Fotó: online
Marinko végzett Farkas Helga nagynénjével
Magda Marinko egyik legismertebb áldozata Némethné Márton Edit, Helga nagynénje. A tragikus sorsú asszonynak azért kellett meghalnia, mert Marinko és halálosztó brigádja tudta róla, hogy tehetős asszony. Edit azonban nem tartott otthon értékeket, ezért a gyilkosok megfojtották és magára hagyták.
Hogy ki lehet az elkövető az az e heti BEST-ből kiderül.