Nagyvilág

Az Iszlám Állam elfoglalt egy várost Líbiában

Terjeszkedik az Iszlám Állam Líbiában: a helyi milíciákkal folytatott véres harcok után bevette a fellegvárától, Szirttől nyugatra fekvő Abugrein városát – jelentette pénteken az al-Vaszat című líbiai hírportál.

Az értesülést független források nem erősítették meg.

Abugrein 140 kilométerre nyugatra fekszik a 2011-ben megbuktatott Moammer Kadhafi líbiai diktátor szülővárosától, Szirt kikötővárostól, amelyet 2015 eleje óta tartanak teljesen ellenőrzésük alatt a szélsőségesek. Azóta az olajban gazdag város partvidékét is uralmuk alá hajtották a terroristák.

Kadhafi megbuktatása óta káosz uralkodik az észak-afrikai országban, rivális fegyveres csoportok küzdenek a hatalomért. Az Iszlám Állam ezt kihasználva vetette meg a lábát Líbiában.

Az új líbiai egységkormány vezetője április végén nemzeti stratégiát hirdetett a dzsihadista szervezet sejtjeinek felszámolására.

Francia és amerikai források szerint az Iszlám Állam 3-5 ezer harcossal rendelkezik az észak-afrikai országban. A dzsihadista szervezethez több száz tunéziai, szudáni, jemeni állampolgár, valamint a Boko Haram nigériai harcosai csatlakoztak.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik