Nagyvilág

Lekapcsolták az Iszlám Állam postagalambjait

Elfogták az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet egyik kémdrónját és több postagalambját Jordániában - közölték szerdán a jordániai fegyveres erők.

A kémdrónt jordániai területre küldték át, míg a postagalambokat az ország egyik lakosával való kapcsolattartásra használták az iszlamisták – derült ki a hadsereg közleményéből.

Egy szerdai sajtóértekezleten Száber Táha al-Mahájre dandártábornok, a jordániai határőrség parancsnoka elmondta: felkérték a szíriai konfliktus feleit, hogy legalább hét kilométeres távolságot tartsanak a határtól az ország lakosságának védelmére.

Éjjel-nappal készültségben vagyunk, határaink biztonságban és ellenőrzés alatt vannak

– tette hozzá.

A dandártábornok szerint minden csoport, amely hétkilométeres távolságon belül megközelíti a határt a jordániai hadsereg válaszára számíthat.

Mahájre a sajtóértekezleten elmondta, hogy Szíriában több mint 80 fegyveres csoport harcol, amelyeket különböző forrásokból kapnak támogatást.

A határőrség parancsnoka szerint nagyjából 59 ezer szíriai menekült rekedt Jordánia és Szíria határán lévő “senki földjén”. Emellett pedig több mint ötezer menekült érkezett Aleppóból az elmúlt nap során.

Jordánia jelenleg 1,2 millió szíriai menekültnek nyújt menedéket.

A fotó illusztráció.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik