Nagyvilág

Vegyi fegyvereket gyárthat az Iszlám Állam

iszlám állam (Array)
iszlám állam (Array)
Több nyugtalanító jel utal arra, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet esetleg képes vegyi fegyvereket előállítani Szíriában és Irakban - mondta az AFP francia hírügynökségnek kedden Ahmet Üzümcü, a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) főigazgatója.

Lehetséges, hogy ők maguk állítottak elő vegyi fegyvereket, ami rendkívül nyugtalanító

– mondta a tisztségviselő az AFP-nek.

Ez azt jelenti, hogy megvan hozzá a technológiájuk, a gyártási ismereteik, és hozzáférnek olyan alapanyagokhoz, amelyek felhasználhatók vegyi fegyverek előállítására.

A hírügynökség emlékeztet: John Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója februárban már bejelentette, hogy tudomása szerint az Iszlám Állam rendelkezik vegyi fegyverekkel, és már több alkalommal használta is. A CIA úgy véli – mondta az igazgató a CBS televíziónak adott interjújában -, hogy képes kis mennyiségben klórgázt és mustárgázt előállítani.

A kérdésre, hogy a szervezet képes-e Irakon és Szírián kívüli használatra exportálni a vegyi fegyvert, Brennan azt válaszolta: lehetséges.

Peter Cookot, a Pentagon szóvivőjét is idézi az AFP, eszerint az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció március elején kifejezetten a dzsihadisták olyan létesítményei ellen intézett légicsapásokat, amelyek lerombolása csökkentette a terrorista szervezet képességét vegyi fegyverek gyártására.

Az OPCW vizsgálatai során több bizonyítékot is talált arra, hogy mustárgázt vetettek be Irakban és Szíriában, így az Aleppó tartománybeli Marea közelében.

Március 9-én az Iszlám Állam vegyifegyver-támadást intézett az észak-iraki Taza város ellen, három gyermek halálát okozva, 1500 embert pedig megsebesítve. Az akkori hírügynökségi jelentések szerint három óra leforgása alatt mintegy 45 rakétát lőttek Tazára, helyi biztonsági illetékesek szerint a támadás során klórgázt vetettek be az iszlamisták. Állítólag még folynak a vizsgálatok azzal kapcsolatban, hogy a szélsőségesek hogyan jutottak ehhez a vegyi fegyverhez. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik