Nagyvilág

Csodával határos: négy napot élt túl a féléves kislány a romok alatt

Egy hat hónapos kislányt mentettek ki a négy napja összedőlt épület romjai alól a kenyai fővárosban, Nairobiban – írja a BBC.

A kenyai vöröskereszt bejelentése szerint a babára helyi idő szerint hajnali négy órakor leltek rá egy fehér lepedőbe bugyolálva. Dehidratáltnak tűnt, de nem láttak rajta sérüléseket. Azonnal kórházba szállították, majd kivizsgálás után átadták édesapjának.

A hatemeletes ház a heves esőzések következtében csuklott össze, a tragédiában legalább 23 ember életét vesztette.

A mentőcsapatok szerint több tucatnyian lehetnek még a romok alatt, és reménykednek benne, hogy további túlélőkre találnak rá a következő napokban.

Az épület tulajdonosa kedden emberölés vádjával áll bíróság elé. A férfit hétfőn tartóztatták le, állítólag nem volt rá engedélye, hogy bérletbe adja a ház 119 szobáját.

Eddig 135 embert mentettek ki, további 93-at pedig keresnek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik