A brit lap ugyanis tudni véli, hogy a múlt héten elhunyt ikonikus zenész a 90-es években fertőződött meg a HIV vírussal, 6 hónappal a halála előtt pedig megtudta, hogy AIDS-es lett. Prince ráadásul nem is kezeltette magát, ugyanis hitt abban, hogy Isten majd meggyógyítja őt.
Egyes források úgy tudják, a halálával állítólag előre megbékélő 57 éves énekesnek a vérképe is nagyon rossz volt, vashiánnyal küzdött, sokszor zavarodott és gyenge volt, a megvetett kevés ételt pedig legtöbbször kihányta. Az utóbbi időben igen rossz bőrben lévő popsztár a hírek szerint Jehova tanúja volt, ezért is ellenezte az orvosi kezelést, ellenben azt is pletykálják róla, hogy rabja volt a Percocet nevű fájdalomcsillapítónak.