Tudomány

A boldogság a DNS-ünkbe van kódolva

DNS (dns, )
DNS (dns, )
Először sikerült beazonosítani azt a genomot, amely az emberek boldogságérzetéért felelős.

A nagyszabású, több mint 298 000 alany bevonásával végzett nemzetközi kutatást holland szakemberek vezették. A tudósok három olyan genetikai variánsra bukkantak, amely hatással lehet a boldogságra, kettőt amely a depresszióval állhat kapcsolatban, és összesen tizenegy genomot, melyek a különböző mértékű neurózis kialakulásáért lehetnek felelősek.

A korábbi iker- és családvizsgálatok, illetve egyéb források alapján a tudósok már korábban is arra jutottak, hogy az egyének boldogsága közti különbségek mögött genetikai tényezők is állhatnak. A kutatás célja az volt, hogy bizonyítékokat is találjanak a felvetésre.

A tanulmány egyik szerzője, Meike Bartels szerint felfedezésük mérföldkő lehet. A vizsgálatok rámutattak, hogy a genetika is szerepet játszik a boldogságban, ráadásul az érintett genomok csak kis eltérést eredményeznek az egyének között. Ez azt jelenti, hogy további befolyásoló tényezők is lehetnek.

Ezeknek a variánsoknak a bemérése lehetővé teszi, hogy jobban megvizsgálják a környezet és a biológia közti kölcsönhatásokat, illetve az egyes tényezők hatását a jókedv érzetére.

A kutatás a bostoni székhelyű Social Science Genetic Association Consortium támogatásával jött létre. A vizsgálatban 145 tudományos intézmény 181 szakembere vett részt, a témában hasonló méretű kutatásra még nem került sor. A támogató intézmények közt olyan létesítmények szerepelnek, mint a rotterdami, groningeni, leideni vagy utrechti orvosi központok, illetve a rotterdami és utrechti egyetemek.

A felfedezés fontos szempontokra mutathat rá korunk egyik legnagyobb egészségügyi problémájával, a depresszióval kapcsolatos kérdésekben.

(Via: Science Daily)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik