Pénzügy

Adóbevallás: több mint 2,5 millióan nem küldték még be

adobevallas(1)(210x140).jpg (Array)
adobevallas(1)(210x140).jpg (Array)

Az előző évhez képest a szja-bevallási hajlandóság jól áll, az idén eddig 1,8 millió bevallás beérkezett az adóhatósághoz – mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán. Eddig az ügyfelektől 1,3 millió bevallás érkezett az adóhivatalhoz, ehhez jön a 220 ezer nyilatkozattal választható adómegállapítás, és további 300 ezer egyszerűsített bevallásra szóló nyilatkozat. Tavaly 4,5 millió szja-bevallás volt az adóhatóságnál. A végső határidő május 20. éjfél, eddig kell az adót is megfizetni, és nyilatkozni a 1+1 szja-felajánlásáról.
A szóvivő rámutatott: majdnem minden évben azonos hibákat tapasztalnak a bevallásoknál, egyik leggyakoribb az aláírás lemaradása, anélkül érvénytelen a dokumentum, a másik a bankszámlaszám, illetve a posta cím hiánya visszaigénylés esetén.

A NAV segítséget a bevallások elkészítéséhez – hangsúlyozta a szóvivő, emlékeztetve arra, hogy januártól igénybe lehet venni az adóhatósági adómegállapítást, illetve kérésre adóbevallási ajánlatot készítenek, kiküldik az ügyfélnek, és ha nem válaszol, akkor az beleegyezést jelent.

A szóvivő elmondta azt is, hogy a hivatal honlapján nyomtatvány kitöltő program működik, ezzel a hibázási lehetőséget lehet kiszűrni. Megemlítette, hogy jövőre az adózók többségének a NAV készíti majd a bevallást, és ehhez elengedhetetlen az ügyfélkapu megléte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik